„A Duna Group Közép-Kelet Európai üzletfejlesztési terveinek végrehajtása keretében megállapodást kötött a Mota-Engil SGPS SA társasággal a Mota-Engil Central Europe cégcsoport megvásárlására, amely Lengyelország építőipari és ingatlanfejlesztési piacának aktív szereplője” –
a Duna Aszfalt Zrt. kedden.
A felek 2024 első felében tervezik beszerezni a szükséges hatósági engedélyeket.
A Duna Aszfalt itthon leginkább arról híres, hogy sorra nyeri a közbeszerzéseket, aminek természetesen semmi köze nincs ahhoz, hogy pár éve Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szíjj László jachtján pihente ki a fáradalmait.
Szíjj amúgy nemrég azt nyilatkozta, nem gondolja, hogy szégyenkeznie kellene azért, amiért cége jól teljesít a közbeszerzéseken, hiszen „bárki jöhet közbeszerzésre, ajánlatot tehet” és különben is, „mi a megrendelésekért vért izzadunk”. Azt egyelőre nem tudni, hogy az afrikai projektet mennyiért végzi a Duna Aszfalt, ahogy azt sem, hogy a magyar útépítésekhez hasonlóan ez is drágulni fog-e menet közben.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Szijj cégcsoportja Afrikában is terjeszkedik:
Akkora projektet visz a Duna Aszfalt Afrikában, hogy csak irigykedhetnek az európai vetélytársak
Sikerek a határon túlról.