Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Év végén 6 százalék körül lehet az infláció a Magyar Nemzeti Bank szerint. A gazdasági visszaesés és a költségvetési hiány nagyobb lesz a vártnál, amúgy a jegybank meglehetősen optimistán látja a helyzetet, 2024 elején valószínűleg gyorsulni fog a kamatcsökkentés.
A magyar gazdaság fundamentumai több területen és határozottan javultak – mondta a Monetáris Tanács 0,75 százalékos alapkamat-csökkentési döntését magyarázó tájékoztatón Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke. Az év végére 6 százalék körüli szintre lassul az infláció. Akár 5 százalék is lehet a friss Inflációs jelentés előrejelzése szerint (a teljes jelentés december 21-én, csütörtökön jelenik meg).
A szeptemberi kiadásban a jegybank év végére 7-8 százalékos inflációt várt. Az idei év átlagában 17,6-17,7 százalék lehet (vagyis a jegybank lefelé módosította várakozását). Jövőre az infláció éves átlagban a 4-5,5 százalékos sávba várható (ez szintén kedvezőbb előrejelzés). Az inflációs cél (3 százalék) 2025-ben lehet meg.
A nagy kérdés, hogy mivel az infláció a vártnál gyorsabban mérséklődik, gyorsít-e a jegybank a kamatcsökkentés ütemén.
A reálkamat (amennyivel az alapkamat szintje meghaladja az infláció szintjét) egyre vaskosabban pozitív (amit a kormány, különösen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter nehezményez.)
Virág Barnabás iránymutatása szerint
már a „közeljövőben” egyszámjegyű lehet az alapkamat – vagyis praktikusan akár már januárban. Ehhez a mostaninál nagyobb, 100 bázispontos vágás kellene abban a hónapban.
Egyébként a Monetáris Tanács most is két opciót tárgyalt, a 75 és a 100 bázispontos csökkentést, végül a tagok egyhangúan az óvatosabb 75 bázispontos csökkentés mellett voksoltak. Bár a külső és a belső körülmények javulnak, az óvatosság a jövőben is indokolt lesz, illetve a Monetáris Tanács a jövőben is hónapról hónapra, a beérkező adatok fényében fog dönteni a kamatcsökkentések mértékéről. Fontos szempont lesz, hogyan alakul a globális reálkamatközeg (vagyis főleg a nagy jegybankok mennyire tartják a pozitív tartományban a saját reálkamataikat), illetve Magyarországnak mint feltörekvő gazdaságnak ehhez képest mekkora prémiumot kell kínálnia, hogy vonzó maradjon a befektetők számára.
Mindenesetre Virág tájékoztatása szerint
a reálkamat mérséklődni fog, ahogy az infláció közelíti a jegybanki toleranciasáv (2-4 százalék) felső szélét – ebből az következik, hogy a jegybank gyorsítani fog a kamatcsökkentési cikluson.
2024 tavaszán már „beindulhat” a piaci alapú hitelezés.
Ami a GDP változását illeti, a jegybank szeptemberben még meglehetősen tág előrejelzési sávot határozott meg (+0,5 és -0,5 között) idénre. Ezt a friss Inflációs jelentés alaposan felülírja:
a GDP 0,4-0,6 százalék között fog zsugorodni 2023-ban.
2024-ben 3 százalék körüli gazdasági növekedés várható, majd 2025-ben 4 százalék körüli.
A költségvetés hiánya a jegybank előrejelzése szerin 2023-ban a GDP 5,2–6,0 százaléka,
2024-ben 2,9–3,9, 2025-ben 1,9–2,9, 2026-ban 1,4–2,4 százaléka között lehet. „A költségvetési hiánycélok elérését a teljes előrejelzési horizonton kockázatok övezik” – figyelmeztet a jegybank. Az államadósság-ráta 2023-ban a GDP 73 százaléka közelébe csökkenhet (vagyis csak minimálisan mérséklődhet, 2022 végén 73,3 százalékos volt).
A kormány egyelőre köti az ebet a karóhoz, hogy képes tartani az idei 5,2 százalékra emelt hiánycélt. A közelmúltig a jövő évre tervezett 2,9 százalékos hiányt is kőbe vésett célként emlegették, a Pénzügyminisztérium egy közleményben a minap már csak „iránytűként” hivatkozott e számra.
A kormány (Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter) a lakossági fogyasztás helyreállásától várja a gazdasági növekedés beindulását, a költségvetés adóbevételeinek rendeződését, stb. A jegybank szerint ugyan a reálbérek szeptember óta növekednek (a keresetek növekedési üteme éves alapon magasabb, mint az éves alapú infláció), 2024-ben pedig a reálbér-emelkedés 5 százalékos lehet, a fogyasztás visszapattanását kockázatok övezik.
Nem szabad elfelejteni – figyelmeztetett Virág Barnabás – hogy az extrém magas inflációjú hónapok árszinthatása velünk maradt. Az árszínvonal jelentősen magasabb, mint pár éve volt.
A lakosság pénzügyi vagyonának értéke az inflációt figyelembe véve a 3 évvel ezelőtti szinten van, a bruttó átlagkereset a 2,5 évvel ezelőtti szinten.
Ennek ledolgozása időbe fog telni, ráadásul a lakosság körében erős maradhat az óvatosság.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.