Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A közleményből az is kiderül, hogy az újszülöttek száma 5,7 százalékkal 9,02 millióra csökkent; ezer főre vetítve 6,39 születés volt, ami a 2022-es 6,77 születéssel ellenben rekordalacsony születési rátát eredményezett.
Kína népessége rekordalacsony születésszámmal és az 1974 óta legmagasabb halálozási rátával 2023-ban már a második egymást követő évben csökkenő tendenciát mutat, ami demográfusok szerint többféle okra vezethető vissza. A kínai statisztikai hivatal közlése szerint a kínai lakosság száma 2023-ban 2,08 millió fővel, azaz 0,15 százalékkal 1,409 milliárd főre csökkent, mely jóval meghaladja a 2022-es 850 ezer fős népességcsökkenést.
A 2022 decemberében feloldott járványkorlátozások és a tavaly év elején tapasztalt koronavírus-járvány országos hulláma után az összes halálozás 2023-ban 6,6 százalékkal 11,1 millióra emelkedett, mely az 1974-es kulturális forradalom óta a legmagasabb szintet érte el.
A közleményből az is kiderül, hogy az újszülöttek száma 5,7 százalékkal 9,02 millióra csökkent; ezer főre vetítve 6,39 születés volt, ami a 2022-es 6,77 születéssel ellenben rekordalacsony születési rátát eredményezett.
Az országban a születések száma évtizedek óta csökkenést mutat az 1980 és 2015 között bevezetett egyke politika és az ebben az időszakban bekövetkezett gyors urbanizáció következtében, melynek során a népesség nagy része a vidéki gazdaságokból városokba költözött át, ahol a gyermekvállalás magasabb költségekkel jár.
A gyermekvállalási kedvet tovább rontotta, hogy 2023-ban a fiatalok munkanélkülisége rekordmagas volt, csökkentek a bérek és fokozódott a válság az ingatlanszektorban is, mely kiegészülve a magas gyermekgondozási és oktatási költségek okozta teherrel, sok kínai pár visszatart a gyermekvállalástól.
A friss adatok arra is rámutattak, hogy Kína 60 éves és idősebb lakossága 203-ban 296,97 millió főt ért el, ami a teljes népesség mintegy 21,1 százaléka, szemben a 2022-es 280,04 millió fővel.
Emellett Kína 2023-as halálozási aránya 1000 főre vetítve 7,87 volt, mely magasabb, mint a 2022-ben jegyzett 7,37-es arány.
Az ENSZ szakértői szerint ez hosszú távon azt eredményezheti, hogy Kína népessége 2050-re 109 millióval csökken, ami több mint háromszorosa a korábbi, 2019-ben kiadott előrejelzésében szereplő csökkenésnek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”