Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Százezer foglalkoztatottra már "csak" 1,31 halálos munkabaleset jut.
A halálos munkabalesetek arányát 2010-hez képest közel a felére sikerült leszorítani, ugyanis míg 2010-ben százezer foglalkoztatottra 2,45 halálos munkabaleset jutott, addig ez 2023-ban 1,31-re csökkent – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Igaz – tesszük hozzá mi –, az arányszám csökkenéséhez az is hozzájárult, hogy 2010-hez képest egymillióval dolgoznak többen.
A KSH adatai szerint a munkabalesetek száma 2010-ben 20 123 volt, vagyis ezer foglalkoztatottra vetítve 5,9 jutott. Ugyanez a szám 2022-re 21 273-ra nőtt, de a magasabb foglalkoztatottság miatt az ezer foglalkoztatottra vetített arányszám 5,2-re csökkent.
A tárca közleménye szerint a munkabalesetek száma a 2022-es 21 273-hoz képest 2023-ban 20 658-ra, a halálos kimenetelű munkabalesetek száma pedig közel 9 százalékkal csökkent. Visszatérve a KSH adataira: 2010-ben 96 halálos munkahelyi baleset volt, 2022-ben 68, de ez kiemelkedően jó szám, 2021-ben például 84 volt. Azaz akkora csökkenést, amit az NGM közleménye ír, nem látunk.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.