Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Hszi Csin-pinggel folytatott találkozó egyetlen kézzelfogható eredménye a francia államfő számára, hogy a francia gyártók által a kínai piacra termelt boralapú szeszes italokat Peking egyelőre nem sújtja a korábban belengetett dömpingellenes vámokkal.
A hét nagy európai diplomáciai eseményeként várták Hszi Csin-ping és Emmanuel Macron – Ursula von der Leyen részvételével megtartott – találkozóját, ám az a nagy horderejű kérdések helyett egy, a francia gazdaság számára hasznos fejleménnyel zárult – derült ki az eseményről született beszámolókból.
Az utóbbit a Politico részletezi, miszerint Peking korábban dömpingellenes vizsgálatot indított az európai boralapú szeszes italok behozatala miatt, a védővámok pedig igen érzékenyen érintették volna többek között a francia konyakgyártókat. A Hszivel folytatott megbeszélés eredménye az lett, hogy a vizsgálat lezárultáig a kínai állam nem alkalmazza ezeket a vámokat.
A Reuters ugyanakkor a találkozó előtt, illetve után elhangzott nyilatkozatokból igyekezett rekonstruálni, hogy miről is lehetett szó a három vezető, majd a hétfő délután tartott Hszi–Macron négyszemközti egyeztetésen.
Ursula von der Leyen és Macron arra próbálták rávenni Hszit, hogy kiegyensúlyozottabb kereskedelmet folytasson Európával, ám a hírügynökség szerint a kínai vezető nem volt túlságosan lelkes a felvetéssel kapcsolatban.
A tárgyalások folyamán felmerült, hogy Peking latba vethetné a befolyását az oroszoknál az ukrajnai háború befejezése érdekében, ám arról már nincsenek hírek, hogy ezzel kapcsolatban bármilyen ígéret is elhangzott volna a kínai elnök részéről.
Az Európai Unió „nem tudja felszívni a piacát tömegesen elárasztó kínai ipari termékeket” – jelentette ki Von der Leyen az Elysée-palotában tartott találkozót követően. „Európa nem fog visszarettenni a keményebb döntések meghozatalától, ha a piaca védelme a tét” – utalt a kínai elektromos autókkal kapcsolatban elrendelt vizsgálatra és az azt esetlegesen követő szankciók lehetőségére az Európai Bizottság elnöke. Von der Leyen szerint az európai–kínai kapcsolatok a piaci hozzáférésben jelentkező egyenlőtlenség és az Európában megjelenő kínai állami pénzek miatt sérülnek.
Ennél valamivel visszafogottabban fogalmazott Macron, aki kijelentette, hogy az Unió a világ legnyitottabb piaca, amit azonban meg is akarnak védeni.
A kínai média a szokásos jól hangzó semmiségeket közvetítette a találkozóról, ezek szerint Hszi Csin-ping egyetértett tárgyalópartnereivel abban, hogy a gazdasági és kereskedelmi ellentéteket párbeszéddel oldják meg, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az európaiak által felvetett kínai túltermelés sem a megszerzett versenyelőny, sem a globális kereslet szempontjából nem létezik. Később azt is kijelentette, hogy Kína és Franciaország törekedni fog a két ország közötti kereskedelem kiegyensúlyozására, ám az már nem derült ki, hogy mit értett ez alatt a kínai államfő.
Macron egyébként többek között Hennessey és Remy Cointreau konyakokat ajándékozott Hszinek, ami természetesen célzás is volt, majd megköszönte a kínai vezetőnek a konyakvizsgálattal kapcsolatos nyitott hozzáállását.
Ami a globális politikai helyzetet illeti, egy ponton Hszi arra kérte Macront, hogy mutasson függetlenséget, és csatlakozzon hozzá a blokkok közötti hidegháború megakadályozásában. „Együtt kell dolgoznunk egy egyenlőségen alapuló többpólusú világért” – jelentette ki.
Az EU 27 tagállama – különösen Franciaország és Németország – ugyanakkor nem egységes a Kínával szembeni hozzáállásában. Míg Párizs keményebb álláspontot képvisel az EV-vizsgálattal kapcsolatban, addig Berlin óvatosabban akar eljárni – mondják a források.
Egyes francia kormánytisztviselők bizalmasan aggodalmukat fejezték ki, hogy Berlin megpróbálhatja aláásni az elektromos járművek vizsgálatát, amely a BYD, a Geely és a SAIC kínai autógyártókra összpontosít.
Kína kulcsfontosságú piac Németország exportvezérelt gazdasága és az olyan autógyártói számára, mint például a BMW és a Mercedes-Benz. A franciák azt is szorgalmaznák, hogy Kína nyissa meg piacát a francia mezőgazdasági export előtt, és oldja meg a francia kozmetikai ipar szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos aggályait.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.