Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Nagyjából 18 milliárd dollár értékben viszik be az Egyesült Államokba azokat a kínai termékeket, amelyekre most durva büntetővámot vetnek ki.
Súlyos büntetővámokat vet ki az Egyesült Államok a kínai termékekre – jelentette be Joe Biden amerikai elnök. A vámháborút még Donald Trump elnöksége idején indították el, a Fehér Ház most azt közölte, hogy azóta nem tapasztalt semmilyen javulást a kínai kereskedelmi gyakorlatban, ezért jöhetnek az újabb szankciók. Az Egyesült Államok, ahogy az EU is, újabban azzal vádolja Kínát, hogy állami támogatásokkal úgy terjeszkedne az iparban, hogy azzal tönkretenné az amerikai és európai gyártókat, ez ellen lépne most fel az USA.
A Bloomberg úgy összegezte az új rendelkezéseket: ezek sokkal inkább célzott csapások, mint az a 60 százalékos átalányvám, amelyet Trump javasolt. Biden ötlete 2024 és 2026 közötti időre elosztva azokat az iparágakat célozza, amelyekben nagyon durva a kínai terjeszkedés.
A legfontosabb ezek közül az, hogy már ettől az évtől 27,5 százalékosról 102,5 százalékosra emelik az elektromos járművek vámtarifáját.
Ez sok helyen 25-ről 100 százalékosra emelésként szerepel a hírekben – valójában minden importautóra van automatikusan 2,5 százalék vám, az jön rá még az országspecifikusra, így jön ki a végső érték.
A félvezetők vámját 25-ről 50 százalékosra emelik 2025-től, a lítiumelemekét 7,5-ről 25-re, a napelemekét 25-ről 50-re. De 25 százalékos vámot vetnek ki a hajóról partra tett darukra is, 50 százalékost az orvosi fecskendőkre, több orvosi terméké – például a gumikesztyűké vagy a maszkoké – 25 százalékosra nő.
A Fehér Ház úgy számol, hogy ezekből a termékekből évente 18 milliárd dollárnyit visznek Kínából az Egyesült Államokba. A további nagy kérdés az lesz, hogy Kína mit lép erre, és mennyivel dobja meg mindez az árakat. És persze az is, hogy politikailag mi lesz a következménye – az áremelkedések miatt már most is elég népszerűtlen az amerikai elnök kevesebb mint fél évvel a választás előtt, a további drágulás még rosszabbul jöhet neki, a Kínával szembeni keménykedés viszont népszerű ötlet lehet.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr, aki elmondása szerint egy esetleges új kormányban csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna munkát. A Fülke Extra podcastjában a több mint egy évtizeddel ezelőtt ismerté vált NAV-ost Gergely Zsófia kérdezte.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Olyat kell mondani, amitől az emberek tényleg frászt kapnak!
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.