Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A házaspárral külön kisfilmet is forgattak erre az alkalomra.
Ahogy arról korábban a hvg.hu is beszámolt, több mint egyéves intenzív tárgyalássorozatot követően 2024. június 6-án aláírták a Budapest Airport Zrt. adásvételi szerződését – jelentette be az Nemzetgazdasági Minisztérium. Az is kiderült, hogy a vételár 3,1 milliárd euró volt, és ezen felül a korábbi tulajdonosok 1,44 milliárd eurós hiteltartozását is átvállalták.
A visszavásárlást egy kisfilmmel ünnepelte meg a Magyar Turisztikai Ügynökség, amelynek azt a zavarbaejtő címet adták, hogy a „A budapesti repülőtér hazatért!”
A videóban felcsendül Korda György Reptér című slágere, miközben a házaspár a reptéren sétál és egy ponton Korda azt mondja, „Hazatérni mindig nagyszerű.”
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.