Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Miután április végére sikerült túlteljesíteni az egész évre tervezett költségvetési hiányt, májusban összejött némi többlet. A halmozott hiány ezzel együtt még mindig meghaladja az éves tervet – legalábbis az eredetit, ahhoz képest a kormány már adott magának még 1,5 ezer milliárd forint mozgásteret.
Május végéig az államháztartás központi alrendszere (ebben az önkormányzatok nincsenek benne) 2548,5 milliárd forintos hiánnyal zárt – számol be az államháztartás előzetes adatairól a Pénzügyminisztérium. Ez azt jelenti, hogy csak a május hónapot tekintve a büdzsé 49 milliárd forintos pluszt ért el.
A május jellemzően inkább a kevésbé erős hónapok közé tartozik historikusan, ahogy arra a tárca közleménye is emlékeztet, 2016 óta ez e legjobb eredmény. Ami azt illeti, 2016 óta egyszer sem fordult elő, hogy ilyenkor sikerült volna többletet összehozni.
A pluszos május különösen üdvözlendő annak tükrében, hogy a megelőző hónapokban a hiány csak nőtt és nőtt, április végére már meghaladta az egész évre tervezett 2515 milliárd forintot.
A májusi többlettel együtt a halmozott hiány még mindig meghaladja az éves tervet.
Mármint a költségvetési törvényben rögzített tervet, a hiánycélt a kormány informálisan – bemondással és az Európai Uniónak benyújtott konvergenciaprogramban – felemelte: GDP-arányosan 4,5 százalékra, pénzforgalmi szemléletben szűk 4 ezer milliárd forintra.
A minisztérium – ahogy a korábbi hónapokban – elsősorban az államadósság magas kamatterhével magyarázza a büdzsé elszállását. Május végéig a kamatkiadásokra fordított kifizetések 1 760,6 milliárd forintot tettek ki, amely 659,4 milliárd forinttal magasabb az előző évi azonos időszaki teljesítésnél. A kamatkiadások év eleji megugrása a lakossági kötvények kamatfizetésében történt változások miatt tapasztalható, tekintettel arra, hogy egyes Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) sorozatok kamatfizetési időpontja az első negyedévben volt esedékes.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.