Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A nemzetgazdasági miniszter maga hozott rendeletet arról, hogy a honvédelmi miniszter helyett ő gyakorolja az állami cég tulajdonosi jogait.
A hvg.hu a múlt héten számolt be arról, hogy átalakították a kormány tagjainak hatásköri listáját. A nemzetgazdasági miniszter eddig is felelős volt a védelmi ipari fejlesztésekért és beruházásokért, de ez most bővült: az érintett minisztériumok bevonásával ő határozza meg a védelmiipar-fejlesztés stratégiai irányait.
Ehhez kapcsolódik az a vasárnap este megjelent nemzetgazdasági miniszteri rendelet, amely szerint mostantól ő, Nagy Márton gyakorolja az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. tulajdonosi jogait. Ez a hadiipari vállalatokat összefogó szervezet gyártja például a 7,62 milliméteres és a 12,7 milliméteres lőszert többek között a már jól ismert Lynx és Gidrán harcjárműveink fegyverzetéhez, de ide tartozik Hungarocontrol is.
Pár nappal azelőtt, hogy az N7 tulajdonosi joggyakorlása átkerült Nagy Mártonhoz a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben jelentette be: a miniszter a légi közlekedésben kialakult „helyzet mielőbbi felszámolása érdekében” berendelte a HungaroControl vezetőjét, és arra kéri, hogy azonnal készítsen intézkedési tervet az anomáliák kezelése érdekében. Akkor meglepő volt, miért Nagy Márton próbál beleavatkozni a légi irányítás munkájába, hiszen ha a kormányban valakinek, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek lett volna ehhez jogköre. A jelek szerint Nagy Márton már a felelősségi körök átrendezésének ismeretében állította szőnyeg szélére a HungaroControl vezetőjét.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter 2022 novemberében még arról nyilatkozott a Forbesnak, hogy az N7 holding az akkor megszűnt Technológiai és Ipari Minisztériumtól az ő tárcájához kerül. Ez változott most.
A holding adatlapjáról kiderül, hogy vezérigazgatója Palkovics László volt technológiai és ipari miniszter, aki 2022-ben az Energiaügyi Minisztérium megalakulása, tehát az ő hatáskörének csökkenése miatt mondott le a kormánytagságról.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.