Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Ez a 19. alkalom, hogy a 2024-es költségvetést átírják a Magyar Közlönyben, ebből csak júliusban háromszor történt módosítás.
A tavaly nyáron törvényként elfogadott büdzsének egyre kevesebb értelme van, teljesen áttekinthetetlen már, hogy mire mennyit költ az állam.
A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt összegből 29 milliárdot vettek el. Ebből 7,5 milliárdot az önkormányzatoknak adtak szociális és gyermekjóléti feladataik támogatására, közlekedési ágazati programokra 10,5 milliárdot, és ami minden ilyen költségvetés-átírásnál mellőzhetetlen: a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodának kormányzati infokommunikációs szolgáltatásokra csaknem 5 milliárdot, meg még egy másik soron további 2 milliárdot.
Hatalmas összeget, 370 milliárd forintot helyeztek át a Központi Maradványelszámolási Alapba. Ezt egyebek mellett a Nemzeti Vagyonkezelőtől, a víziközmű-fejlesztésektől, az Energiaügyi Minisztérium felhalmozási célú kiadásaiból, a Nemzeti Oltóanyaggyár és Nemzeti Koronavírus-oltóanyaggyár megvalósítására szánt keretből vették el.
Ugyanakkor ebből a Központi Maradványelszámolási Alapból adtak 92 milliárdot más célokra, például 25 milliárdot a hadiipari társaságoknak, 8 milliárdot kiemelt nemzetközi sporteseményekre és egyéb kiemelt állami rendezvényekre.
A Rezsivédelmi Alapból több részletben 20 milliárdot kapnak az önkormányzatok általános szociális és gyermekjóléti feladatokra, gyermekétkeztetésre. A kormány engedélyezte a turisztikai fejlesztési feladatok kiadási előirányzatának megnövelését 2,3 milliárd forinttal.
Emellett egy külön határozat 1,3 milliárd forinttal növelte a Szegedi Tudományegyetemen a gyermeksürgősségi, baleseti ellátás fejlesztésére szánt összeget, miután nemrég az egészségügyi államtitkár maga sem értette, miért állt le az ellátás.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.