Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Dagály fürdőben éves szinten 35 százalék feletti áremelés történt, holott az idei infláció ezt egyáltalán nem indokolja.
Az állami fenntartású Dagály fürdőben augusztus 1-től nagyjából 15 százalékkal emelkednek a belépők és a szolgáltatások árai – vette észre a fürdő honlapján a Portfolio.
A döntés azért is megrázó, mert a gyógy- és strandfürdőként, valamint uszodaként is üzemelő központ a szezon elején, május 1-től, egyszer már emelt árat, akkor 20 százalékos emelés történt.
Az éves szinten így 35 százalék feletti áremelés a tavaly még valóban két számjegyű, idén viszont 4 százalék környékére szelídült infláció mellett nem tűnik indokoltnak. A lap ezért megkereste a Dagály fürdő üzemeltetőjét, a Nemzeti Sportügynökség Zrt.-től azonban nem kaptak választ kérdéseikre.
2023 júniusában a felnőtt belépő hétköznap még 2900, hétvégén 3400 forintba került a Dagályban. Ez május 1-től 3800, illetve 4100 forintra nőtt. Augusztus 1-jétől pedig már 4350, illetve 4700 forintos árral találkozhatunk. A legdrágább családi jegy (2 felnőtt, 3 gyermek) ára május 1-jétől hétközben 9700 forintra, hétvégén 11.100 forintra emelkedett. Augusztus 1-jétől pedig 11.150, illetve 12.750 forintot kell fizetni az 5 fős családi jegyért. Mindezekért az összegekért úszási, termál- és wellnesslehetőségeket kapunk – írják.
A Dagály fürdővel ellentétben Budapesten a legtöbb strandot a Fővárosi Önkormányzathoz tartozó Budapest Gyógyfürdő és Hévizei Zrt. működteti. Hozzájuk tartozik például a Széchenyi, a Gellért, a Lukács, valamint a Palatinus strand. Az áraik a nyári szezonig változatlanok voltak, de június 15-től átlagosan 10-13 százalékos áremelés történt a tavaly nyári díjakhoz képest, amit a víz- és csatornadíj emelkedésével magyaráznak.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.