Nem csak az agyvizünk forr fel, szaunává vált a Balaton és a Velencei-tó is
A strandolók örülhetnek, ha a víz tíz fokkal „hűvösebb”, mint a levegő.
A strandolók örülhetnek, ha a víz tíz fokkal „hűvösebb”, mint a levegő.
HVG
Nem olcsók, de legalább segíthetnek csökkenteni a gyerekek képernyőidejét.
MTI
Dömösnél tűnt el csütörtökön, Visegrádnál találták meg.
hvg.hu
A Dagály fürdőben éves szinten 35 százalék feletti áremelés történt, holott az idei infláció ezt egyáltalán nem indokolja.
hvg.hu
Budapesten akad 13 ezer forintos napijegy is, de vidéken is van olyan hely, ahol 9 ezer forintért csobbanhat csak az ember. Van, ahol 38 százalékkal drágult idén a belépő.
hvg.hu
A tulajdonosoknak öt napjuk van az elbontásra, különben azt a vízügy teszi meg, méghozzá a szabálysértő költségén.
hvg.hu
Tombol a strandinfláció.
hvg.hu
A Spyra felturbózott vízipisztolya már a harmadik generációnál tart. A játékos egy kijelzőn keresztül azt is figyelheti, mennyi víz van még a tartályban.
hvg.hu
Rómában is tombol a hőség, de az akció akkor is őrizetbe vételt ért. A szabálysértőt megbírságolták, de tényleg nagyon melege lehetett, mert pár órával később megint a szökőkútba csobbant.
hvg.hu
A fiatalok jobban tartanak a Balatontól, mint 10–15 éve, mert nagy részük nem tanult meg úszni a vízimentők prevenciós munkatársa szerint.
hvg.hu
Megnéztük: a Széchenyi a legdrágább, Pünkösdfürdő a legolcsóbb Budapesten.
hvg.hu
Senkinek sincs joga megzavarni a félmeztelenül strandoló nőket.
hvg.hu
Szokatlan jelenség.
MTI
MTI
hvg.hu
Legkorábban júliusban nyithatnak ki a fővárosi fürdőzőhelyek.
MTI
Szombaton a Római-parton megmutatták a budapestiek, hogy elementáris igényük volna arra, hogy sokkal több kapcsolatuk lehessen a folyóval. És arra, hogy ingyen strandolhassanak.
Zelki Benjámin
46 év után egy napig újra szabad fürdeni a Duna fővárosi szakaszán. Szombaton a Római-parton civilek tesztnapot tartanak, a kerület ígéri, jövőre igazi szabadstrandot alakít ki.
Zelki Benjámin
Kezdődik a strandszezon, az ország legtöbb fürdője kinyit.
hvg.hu
Miközben ma Magyarországon sehol ígértek melegebbet 14-17 foknál, a Google kereső főoldala ma tengerpartos, strandolós grafikát mutat a magyaroknak. Ennél talán már csak az zavarosabb, ha eláruljuk: egy kosárfonó az oka, egy bizonyos Wilhelm Bartelmann.
hvg.hu