Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Budapesten akad 13 ezer forintos napijegy is, de vidéken is van olyan hely, ahol 9 ezer forintért csobbanhat csak az ember. Van, ahol 38 százalékkal drágult idén a belépő.
A tavalyi 18-20 százalékos drágulás után idén további 8-10 százalékkal drágultak a strandbelépők – írja a Népszava keddi száma. A cikk szerint a budapesti Gellért és Széchenyi fürdőkbe 10 500-13 000 forint egy felnőtt napijegy, bár a Lukács fürdőbe már 4800-5200 forintért is be lehet menni.
Vidéken nagy a szórás, 5-6 ezer forint az átlag, de Egerszalókon már 9 ezer forint a beugró. Van, ahol az átlagot meghaladó, 18 százalékos az idei drágulás, Szentesen pedig 38 százalékos.
A fürdők java része önkormányzati tulajdonban van, így a jegyárak megállapítása a pénzügyi mellett politikai, társadalmi kérdés is, mondta a Népszavának Albel Andor, a Dél-Alföld Termálklaszter elnöke. Szerinte az, hogy az idei áremelés szerényebb a tavalyinál, már a kormány szándékának megnyilvánulása lehet, és valószínű, hogy a vidéki fürdők többsége veszteségesen működik.
A lyukakat az önkormányzatok pályázati fejlesztési forrásokból és egyéb, változatos támogatásokból tömik be, így viszont a fürdők valós pénzügyi eredményei átláthatatlanok. Albel szerint sokszor kimondott céljuk is az önkormányzatoknak, hogy ne derüljön fény a deficites működésre, főleg, ha kimondottan a strand vonzza a turistákat a településre.
Albel szerint egy négyfős család kedvezményekkel még az olcsóbb fürdőkben is napi 12-13 ezer forintért strandolhat idén, ez egyhetes nyaralás és 5-6 nap csobbanás esetében több mint 70 ezer forint, és akkor még nem szálltak meg, nem ettek, nem ittak semmit.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Viharba került a spanyolországi Alicantéból Rómába tartó Wizz Air-járat, a hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak és kiabáltak az utasok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.