Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A magyarok mellett kirgizektől, vietnámiaktól, szlovákoktól és ukránoktól is megvált a BC Gen Kft., amely tervezett beruházásait is halasztja. A térség parlamenti képviselője több mint egy tucat elbocsátott magyar dolgozóról tud.
Több dolgozóját is elbocsátotta salgótarjáni akkugyárából a BC Gen Hungary Kft. A cég az autóipar visszaesésével indokolta a lépést, de nem árulta el, hogy pontosan hány embertől vált meg. Berki Sándor, a térség független – de a Párbeszéd frakciójában ülő – parlamenti képviselője több mint egy tucat dolgozó kirúgásáról számolt be az RTL Híradónak.
A 2019-ben Magyarországon beruházó társaság több mint 2,5 milliárd forintot kapott a magyar államtól, hogy legalább 200 munkahelyet teremtsen Nógrád megyében, majd idén nyáron újabb 3,75 milliárdot üzeme bővítésére, miközben év elején azzal került be a sajtóba, hogy elküldte azokat a magyar dolgozóit, akik korábban betanították az új, vietnámi kollégákat, amit az NGM vizsgálata végül nem talált bizonyíthatónak.
Keddi közleményükben arról írtak, hogy az autóipar válsága miatt megrendelésük a teljes kapacitásuk negyedére csökkent, ami miatt „remélhetőleg átmenetileg, létszámcsökkentésre kényszerülünk”. Azt is írták, hogy a kilépők közül a legtöbb alkalmazott „saját elhatározásból, egyoldalú döntés alapján vagy a munkavállaló által kezdeményezett közös megegyezéssel” hagyta el a céget.
A további feladatokra pedig igyekeznek a megbízható, legjobban teljesítő munkaerőt megtartani, és a magyar munkaerőt is preferálni. Közleményükből kiderül, hogy a magyarokon kívül kirgiz, vietnámi, szlovák és ukrán, munkaerő-kölcsönzőkön keresztül foglalkoztatott dolgozóktól is megváltak, de a magyar állam felé a támogatásért cserébe vállalt kötelezettségeiket tartják, sőt túl is teljesítik. Az újabb beruházásokat azonban egyelőre elhalasztják.
A Bumchun Precision Hungary áprilisban 99,7 százalékkal, 2,1 milliárdról mindössze 5,9 millió forintra csökkentette törzstőkéjét, júniusban pedig a céget átnevezték BC Gen Hungary Kft.-re.
Borítóképünkön: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b), Ri Ki Jeon, a dél-koreai Bumchun Precision Co. Ltd. elnöke (k) és Csö Kju Szik, Dél-Korea budapesti nagykövete idén júliusban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.