Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ki fogja végre megmenteni a magyar időseket?
Miközben Orbán Viktor világpolitikai tényezőnek akarja eladni magát, és a Tejútrendszerben politizál, aközben magára hagyta a magyar idős embereket – így indul a Magyar Péter jegyezte közlemény, melyet lapunknak is eljuttatott.
A legerősebb ellenzéki párt (amely a Medián legfrissebb mérése szerint már a Fideszt is előzi) vezetője szerint Magyarországon drámai módon szegényednek el a nyugdíjasok, hiszen amíg Orbán hatalomra kerülésekor a KSH adatai szerint a szegénységben élő nyugdíjasok aránya 4,9 százalék volt, addig 2023-ban már 24,6 százalék, ami közel 600 ezer főt jelent. (Sőt, egyes számítások szerint 900 ezer magyar nyugdíjas élhetett a létminimum alatt 2023-ban.)
Magyar szerint a létminimum alatt élő idős honfitársaink nyugdíjának 80 százaléka élelmiszerre, gyógyszerre és rezsire megy el, így több százezer nyugdíjasnak választania kell az élelmiszerek és a gyógyszerek között.
„Miközben Orbán a szocialista forradalom napjára, november 7-re világpolitikai konferenciát szervez a Puskás Arénába, aközben a magyar élelmiszerboltokban a hónap 20. napját követően drámaian visszaesik az alapvető élelmiszerek iránti kereslet is az Európa-rekorder infláció és a honfitársaink elszegényedése miatt. Miközben Orbán 650 milliárdért túlárazott és felesleges irodaházakat vesz adófizetői pénzen a saját vejétől, szeptemberben további 1,4 százalékkal csökkent egy hónap alatt a kiskereskedelmi forgalom, a honfitársaink elszegényedése miatt“ – fogalmazott Magyar.
Magyar Péter az orosz nyugdíjasokról nem ír, pedig nekik épp most ajánlották Debrecent, mint a legideálisabb európai helyszínt a letelepedésre. Márpedig az orosz átlagnyugdíj augusztus közepén 20 800 rubel volt, nagyjából 80 ezer forint, míg a magyar öregségi nyugdíj átlaga 231 ezer forint, így felmerülhet a kérdés, hogy valóban megérheti-e ide költöznie az idős oroszoknak. Persze, tegyük hozzá, ez az összehasonlítás nem fed le minden tényezőt, hiszen nemrég írtunk arról is, hogy a magyar nyugdíjasok közül egyre többen költöznek Spanyolországba, pedig ott közel duplája az átlagnyugdíj a magyarnak: 1,374 euró azaz mai árfolyamon közel 560 ezer forint.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.