Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Jön a tél, Moszkva az ukrán polgári villamosenergia-hálózatot támadja Ukrajna teljes területén cirkálórakétákkal, ballisztikus rakétákkal és drónokkal.
Oroszország az egyik legnagyobb légitámadást indította békés ukrajnai célpontok ellen vasárnap hajnalban – közölte Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter.
Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter a Telegram üzenetküldő alkalmazásban jelentette be, hogy heves rakétatámadások célpontjai Ukrajna-szerte az energetikai létesítmények, ami miatt le kellett kapcsolni az áramszolgáltatást. Az ukrán légvédelmi egységek igyekeznek elhárítani az orosz rakétatámadást egyebek mellett Lviv megyében és a fővárosban – közölte a hadsereg.
Beszámolók szerint Ukrajna szinte teljes területét támadás érte. Nem tudni, a támadás részeként-e, de Kárpátalján is lezuhant egy katonai drón, illetve egy rakéta is megsértette a terület légterét.
Lengyelország bejelentette, hogy a támadásra reagálva harci repülőgépei szövetségesekkel kiegészülve járőröznek, hogy biztosítsák az ország légterét. Lengyel közlés szerint az oroszok cirkálórakétákat, ballisztikus rakétákat és drónokat is bevetnek, egyebek mellett nyugat-ukrajnai célpontok ellen is.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Jelentősen szigorodtak a kriptokereskedelem szabályai, amire elsőként, drasztikus módon a népszerű fintechszolgáltató reagált. A többiek más stratégiát választottak, de vajon kinek van igaza?
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
Ha Orbán Viktor arra gondolt, hogy egyszer a távoli jövőben Varga Judit ugyanúgy képes lett volna elvezetni az országot, mint ő, akkor érdemes megjegyezni, hogy egy bankot sem lehet egymás után kirabolni...
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
A zűrös múltú szlovákiai Jozef Szivák vinné a Dunaferr-utódcéget.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.