Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az nem tiszta, ki veszi meg a korábban az osztrák olajtársaságnak szánt energiát.
Kedden 42,4 millió köbméter gázt küld a Gazprom Európába Ukrajnán keresztül, ugyanannyit, mint hétfőn – írja a Reuters.
Mindez azért érdekes, mert az orosz energiaóriás korábbi közlése szerint szombattól nem szállít gázt az OMV-nek.
Az Ukrajnán keresztül Európába irányuló napi forgalom azonban a normál szint körül marad, és a gáz továbbra is Ausztriába áramlik – számol be a lap, amely szerint a Szlovákiából Ausztriába irányuló gázforgalom 6 százalékkal nőtt kedden a hétfőihez képest, de körülbelül 12 százalékkal maradtak el a Gazprom leállítása előtti szinttől.
Az nem egyértelmű, hogy akkor most ki veszi meg a korábban OMV-nek szállított gázt.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.