Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A banki nyitvatartás és a közigazgatási év végi szünet miatt is sietni kell, hogy minden papír meglegyen a Babaváró hitel igényléséhez azoknak, akik jövőre már nem kérhetik.
Megváltozik 2025. január 1-jétől a Babaváró hitel igénylésének felső korhatára, azok a házaspárok kérhetik majd, ahol a feleség 35 év alatti – jelentette be nemrég a kormány. Alapesetben ez a korhatár emelését jelentette volna, hiszen eredetileg 30 év a felső határ, csakhogy idén egy ideiglenes szabály miatt az anya 41 éves koráig lehetett Babavárót igényelni. A Bankmonitor összegyűjtötte, mi a teendőjük azoknak, akik 36-41 év köztiek, és még idén szeretnék beadni az igénylést.
A legfontosabb az, hogy csak azok kérhetnek most Babavárót, akiknél már legalább 12 hetes a magzat. A kérelmek befogadására december 31-e a határidő – a banki döntés ráér ez után is, az átcsúszhat az új évre –, de fontos figyelni a banki határidőkre, ahogy arra is, hogy a legtöbb bank az ünnepek idején zárva tart, december 30-31-én pedig közigazgatási szünet van, úgyhogy azokat a papírokat, amiket az igényléshez a kormányhivataloknál, kormányablakoknál, földhivataloknál vagy a NAV-nál kell beszerezni, már mindenképp ki kell kérni addig.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?