Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
A januárban hivatalba lépő elnök szerint Panama túl magas díjakat szed a csatorna használatért.
A Panama-csatorna átadását követelné Donald Trump, amiért Panama véleménye szerint túl magas díjakat szed a Csendes- és az Atlanti-óceán közötti átjáró használatáért, a frissen megválasztott amerikai elnök erről saját közösségi média felületén írt a Reuters beszámolója szerint. Trump emellett aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a csatorna “rossz kezekbe” kerülhet, amivel minden bizonnyal a növekvő kínai befolyásra utalt.
“A Panama által beszedett díjak nevetségesek, főleg az Egyesült Államok által Panama irányába gyakorolt rendkívüli nagyvonalúság ismeretében” – írta Trump bejegyezésében. A januárban hivatalba lépő elnök szerint nem azért adták át a csatorna felügyeletét Panamának, hogy azzal mások javát szolgálják, hanem a két ország közötti együttműködés jeleként. “Ha ennek a nagylelkű ajándékozásnak a jogi és morális alapelveit nem követik, azt fogjuk követelni, hogy kérdés nélkül adják vissza nekünk a teljes Panama-csatornát” – tette hozzá Trump, aki ezzel az amerikai diplomáciától szokatlanul fenyegető hangnemet ütött meg a közép-amerikai országgal szemben.
Az Egyesült Államok 1999-ben adta át Panamának a 20. század elején az amerikaiak által épített Panama-csatorna ellenőrzését, amely addig a két ország közös felügyelete alá tartozott.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.