Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Panama-csatorna

Tiszai Balázs hvg360

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.

Lengyel Miklós Gazdaság

Kiszáradhat a Panama-csatorna, ami sok mindenre hatással lehet

Egyre kevesebb az eső Közép-Amerikában, így mind kevesebb vízzel kell beérnie a Panama-csatornának, amely 13 ezer kilométerrel rövidítette meg a tengeri utat, hiszen korábban meg kellett kerülni a Horn-fokot, ahol a viharos vizeken sok ezer tengerész veszítette életét.

hvg.hu/MTI Gazdaság

Ritka fotók: leeresztették a Panama-csatorna egy részét

Leeresztették pénteken a Panama-csatorna Miraflores zsilipcsatornáját, hogy a karbantartási munkálatok részeként megtisztítsák. Az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő, 77 kilométeres mesterséges vízi út 103 éve készült el, évfordulóját augusztus 15-én ünneplik Panamában. Becslések szerint a csatorna építése során 27 500 ember vesztette életét.

TL Kult

Százéves a világ nyolcadik csodája

Az első világháború kitörése után nem sokkal, 1914. augusztus tizenötödikén vált lehetővé, hogy az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánhoz egy egész földrész megkerülése nélkül átjuthassunk hajóval. Nemrég jelentette be Nicaragua, hogy ott is építenek egy „második Panamát”.

hvg.hu Gazdaság

A kínaiak felhúznak egy második Panama-csatornát

Egy kormányzati illetékesekből, üzletemberekből, illetve egyetemi tanárokból álló nicaraguai bizottság elfogadta a tervezett Nicaragua-csatorna 270 kilométeres javasolt nyomvonalát. A beruházás a valaha volt egyik legnagyobb infrastrukturális projekt lesz – feltéve, ha tényleg elkészül. A projekt hihetetlen összegbe kerül, emellett környezeti és jogi aggodalmak is övezik.

1 2
Egy majom miatt maradt áram nélkül 22 millió ember Srí Lankán

Egy majom miatt maradt áram nélkül 22 millió ember Srí Lankán

Árstoppal ébredt hétfő reggel Nagy Márton

Árstoppal ébredt hétfő reggel Nagy Márton

Kiesett a Liverpool az FA Kupából

Kiesett a Liverpool az FA Kupából

Ezek a filmelőzetesek várhatók az idei Super Bowl szünetében

Ezek a filmelőzetesek várhatók az idei Super Bowl szünetében

Egy ceruza, amely megváltoztatta New York látképét: Így született a legendás felhőkarcoló

Egy ceruza, amely megváltoztatta New York látképét: Így született a legendás felhőkarcoló

310 milliárdból ültet fákat a kormány

310 milliárdból ültet fákat a kormány

Az Oscar-díjra jelölt Jancsó Dávid A brutalistáról: Tudtam, hogy ott ülök majd a vágószobában, és szenvedek, hogy ez így nem jó

Az Oscar-díjra jelölt Jancsó Dávid A brutalistáról: Tudtam, hogy ott ülök majd a vágószobában, és szenvedek, hogy ez így nem jó

Árstoppal ébredt hétfő reggel Nagy Márton

Árstoppal ébredt hétfő reggel Nagy Márton

Szégyen az apatest? Ugyan már, a világ legjobb sportolóinak is sörhasa van

Szégyen az apatest? Ugyan már, a világ legjobb sportolóinak is sörhasa van

A címlapról ajánljuk