Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tanáronként 200 ezer és legalább 1 millió forint közé tehető az az összeg, amelyet nem kaptak meg a pedagógusok.
Több, a Békéscsabai Tankerületi Központhoz tartozó iskola tanárai nem kapták meg jogos járandóságuk egy részét, az illetékes rendőrkapitányság sikkasztás bűntett gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben – tudta meg a Magyar Narancs.
A hírt megerősítette a portálnak Bánki András tankerületi igazgató is, aki elárulta, hogy sok millió forintról van szó, és az érintett alkalmazott jogviszonyát megszüntették.
A Békéscsabai Tankerületi Központ belső ellenőrzése során bűncselekmény gyanúját észlelte egy ügyintéző esetében. A tankerületi központ a feljelentést megtette, valamint a kormánytisztviselő kormányzati szolgálati jogviszonyát azonnali hatállyal megszüntette
– mondta az igazgató, majd hozzátette, hogy a tankerületi központ a pedagógusoknak járó összeget megtéríti, amit a későbbiekben fognak peres eljárás során visszakövetelni a kárt okozó féltől. A lap úgy tudja, hogy a történtekkel összefüggésben a rendőrség tanúként már több tanárt meghallgatott, és hogy tanáronként 200 ezer és legalább 1 millió forint közé tehető az az összeg, amelyet a pedagógusok nem kaptak meg.
Azt viszont egyelőre nem tudni, pontosan hány tanárt és mekkora összeggel károsított meg a rendőrségnél feljelentett ügyintéző. Békés megyében a békéscsabai mellett még egy, a gyulai tankerület működik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.