„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Míg Magyarországon 5,6 százalék volt az infláció februárban, addig Romániában csak 5 százalék. Az élelmiszerek és a szolgáltatások drágulása is jóval gyorsabb volt Magyarországon, mint Romániában.
Romániában 5,02 százalékra nőtt az infláció februárban a januári 4,95 százalékról – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS) az MTI beszámolója szerint.
Magyarországon is gyorsult az infláció, februárban 5,6 százalékra nőtt.
Bár az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat számítási módszertana kissé különbözik a tagállami módszertanoktól, de ezzel borítékolható, hogy
az infláció februárban is Magyarországon volt a legmagasabb az Európai Unióban.
Uniós módszertan szerint Észtországban volt még 5 százalék az infláció (kereken annyi), a többi tagállamé kisebb, illetve amely tagállam uniós módszertan szerinti adata még nem nyilvános, azok biztosan a közelében sem lesznek az 5 százalék fölötti értéknek.
Romániában februárban az élelmiszerek 4,54 százalékkal drágultak 2024 azonos időszakához képest, a nem élelmiszer jellegű termékek 4,79 százalékkal, a szolgáltatások pedig 6,42 százalékkal.
Magyarországon az élelmiszerek ára átlagosan 7,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a szolgáltatások 9,2 százalékkal drágultak.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Nagy Gábor Bálint azt mondta, a pótmagánvád elnevezésű büntetőeljárási megoldás eddig nem vezetett eredményre.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.