Kijöttek a végleges uniós GDP-adatok, Magyarország a sereghajtók között
Magyarország az utolsók között van, nézzük akár negyedéves, akár éves alapon az Európai Unió államainak idei első negyedéves gazdasági teljesítményét.
Magyarország az utolsók között van, nézzük akár negyedéves, akár éves alapon az Európai Unió államainak idei első negyedéves gazdasági teljesítményét.
A német és az osztrák gazdaság gyengélkedik, de a kontinens többi része a vártnál jobban kezdte 2025-öt.
A bérleti díjak emelkedésében is dobogósok vagyunk az Eurostat szerint.
A Központi Statisztikai Hivatal visszautasítja a szándékos manipuláció vádját, rosszindulatú interpretációról és hangulatkeltésről írnak a gyermekszegénységi adatokról megjelent cikkek kapcsán.
Egy tapodtat sem tudott közelíteni az elmúlt két évben Magyarország az egy főre jutó GDP-ben az EU-átlaghoz, pedig a magyar politikusok évek óta egymással versengve ígérik, hogy mindjárt felzárkózunk. Aztán jött a Nemzetgazdasági Minisztérium, és közölte, hogy 2025 az áttörés éve Magyarországon. Igaz, ezt ígérték korábban is, és eddig nem lett belőle semmi.
A februári uniós átlag több mint duplája a hazai érték.
Még egy mutató, amiben utolsó helyen állunk az Európai Unióban, a bolgárok is messze lepipálnak minket.
A magyar után a román és a horvát érték lett a legrosszabb az év első hónapjában. A legkisebb pedig a dán, majd az ír és az olasz infláció lett.
Románia már elhúzott a minimálbért tekintve, és ugyan Bulgária messzebb van tőlünk, mint mi Romániától, de lassacskán ledolgozza a hátrányt.
Kiszámolta az Eurostat, melyik régióban milyen sokan dolgoznak, és kiderült, a kontinens középső és keleti része áll igazán jól.
Az év utolsó három hónapjában megállt a GDP növekedése, 2024 egészére vetítve pedig mindössze 0,7 százalék volt, ami jócskán elmarad az elemzők várakozásától.
A megújuló forrásokból származó villamos energia 19,5 százalékot tesz ki, Ausztriában például 88 százalékot.
A 27 tagország közül a 26. helyen áll Magyarország.
Pozitív és negatív inflációs toplista is készült az all-inclusive utazások 2024 nyarán tapasztalható áraiból. Az Eurostat szerint Magyarországon hat százalékkal kerül többe egy belföldi nyaralás.
Egész Európában nő a vasúti balesetek száma 2020 óta. Magyarország idei adatai drámai mértékűnek mondható emelkedést mutatnak. HVG-Ténytár.
Ugyan nem minden ország tette közzé a második negyedéves GDP-adatokat, de a jelenlegi állás szerint a sereghajtók között vagyunk.
Csak az osztrákok hagynak le minket a fagylalt literenkénti árát nézve.
Európa legtöbb nagy országában egész jól teljesített a gazdaság, a kivétel Németország.
Az utolsó helyre szorult Magyarország az uniós tagállamok között az egy főre jutó fogyasztás rangsorában – derül ki az Eurostat friss jelentéséből. De a versenyképesség szempontjából sem jobb a helyzet. HVG-Ténytár.
Az uniós fővárosok között középmezőnyben vannak a budapesti lakásbérleti árak.