Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Nem segít az iPhone-okat gyártó cégen, hogy nagyrészt Kínában zajlik az eszközök gyártása és összeszerelése.
Ismét hatalmasat zuhant az Apple hétfőn, miután Donald Trump amerikai elnök újabb vámokkal fenyegetőzött Kínával szemben. Az ország az iPhone telefonokat gyártó cég második legnagyobb piaca, ahol a gyártás és az összeszerelés túlnyomó többsége zajlik. Az Apple hétfő délután 3,2%-kal esett, részvényenként 182,34 dollárra – írja az AP News. Ez a csütörtöki és pénteki több mint 16%-os együttes csökkenést követi. Az Apple részvényei összességében idén több mint 25%-ot estek.
Ugyancsak hétfőn a Starbucks 2,8 %-ot, a Tesla 1,6 %-ot, a Levi Strauss 1,7%, a Caterpillar pedig 2,4%-ot esett.
A főbb részvényindexekhez hasonlóan számos vállalat ide-oda ingázott a nyereség és a veszteség között: a mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai chipgyártó cég, a Nvidia például 7%-ot esett a korai órákban, mielőtt délutánra 5%-os emelkedésbe kezdett volna.
Kína a múlt héten jelentette be, hogy 34 százalékig terjedő viszontvámokat vet ki az amerikai importtermékekre és a vámok ügyében eljárást indít a WTO-nál, miután Donald Trump amerikai elnök a korábban kivetett 20 százalékos vámon felül további 34 százalékos vámot szabott ki a Kínából érkező importra.
Trump bejelentése után a főbb amerikai indexek elindultak lefelé.
A vámháborújának hatásairól itt olvashat:
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Igen-igen óvatos derűlátás jellemzi az első kommentárokat a washingtoni megacsúcs után.
A dollárral szemben még látványosabb az erősödés.
Védjegyévé vált pulóverét egy elegánsabb katonai zubbonyra cserélte.
A Budapesti Corvinus Egyetem professzora szerint gyakorlatilag stagflációról kell beszélni.
A Tisza Párt elnöke hiányolta Orbán Viktort az európai vezetők sorából, akik Washingtonban tárgyaltak az amerikai és az ukrán elnökkel.
Törökország felé veszi az irányt.