Rendkívüli munkavégzés: vannak-e buktatói?
Hogyan és mikor lehet elrendelni a rendkívüli munkavégzést?
Május végén várható döntés az ügyben.
„Mekkora esélye van annak, hogy ezt nem vezetjük ki? Azt gondolom, hogy nagy esélye van”
– mondta az árrésstopról újságírói kérdésre válaszolva a nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton A Demján Sándor Program aktualitásai című sajtótájékoztatón beszélt erről a témáról is, az eseményről a Portfolio tudósított.
Nagy szerint a kormány május 21-e körül fog dönteni az árrésstop jövőjéről.
A miniszter nemrég belengette, hogy az árrésstopot a háztartási és piperecikkekre, gyermekápolási termékekre is kiterjeszthetik. Most azt mondta, ezt a témát május 7-én tárgyalja majd a kabinet.
Nagy Márton ismertette, hogy a tárcája számítása szerint az áprilisi infláció 4 százalék körülire fog esni a márciusi 4,8-ról, az élelmiszer-infláció pedig 5 százalékra. Elmondása szerint akkor lesznek elégedettek, ha az inflációt 3-4 százalék közötti, az élelmiszer-inflációt pedig 5 százalék alatti tartományban tudják tartani. Az első negyedéves GDP-adatról szólva azt mondta, apró emelkedésre számítanak.
A Demján Sándor Program állásáról is beszélt Nagy. Ebből kiderült, hogy
Hogyan és mikor lehet elrendelni a rendkívüli munkavégzést?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Vissza kell-e fizetni az áttérésnél az áfát az áfás időszak alatt beszerzett tárgyi eszközök esetén?
Milyen adójogi kötelezettségek terhelik a vállalkozást, ha a kényszertörlés felszámolássá alakult?
Kovács Zsolt tavaly szeptember óta állt a bank élén.