Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A munkanélküliségi ráta 4,3 százalékos volt, összesen 4669 ezer ember dolgozott a március–májusi időszakban.
Idén március és május között a 15–74 évesek közül 4673 ezer ember dolgozott Magyarországon, ami 38 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte a KSH.
A munkájukat tavalyhoz képest elvesztők közül többen voltak a nők: 20 ezren, míg a férfiak 18 ezren, ezzel a foglalkoztatott nők száma 2 millió 195 ezer főre, a férfiaké 2 millió 478 ezer főre csökkent.
A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 501 ezer fő dolgozott, mely 44 ezerrel elmaradt az előző év azonos időszakában mért értéktől, míg a közfoglalkoztatottak és a külföldön dolgozók létszáma érdemben nem változott, 66 ezer és 106 ezer fő volt.
A KSH szerint a 15–64 évesek körében a népesség és a foglalkoztattak egyidejű csökkenése mellett az előző év azonos időszakához képest a foglalkoztatási ráta gyakorlatilag nem változott, 75,1 százalékos volt, a férfiak esetében 78,9, a nők körében pedig 71,2 százalék.
A munkanélküliek száma a KSH szerint a jelzett időszakban, a 15–74 éves korosztályban 212 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 4,3 százalék volt. A férfiak közül 117 ezren, a nők közül 95 ezren voltak állástalanok.
A statisztikából kiderül, hogy a munkanélküliek átlagosan 12,8 hónapig keresnek állást, 42,1 százalékuk 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, de harmaduk (33,2 százalék) már legalább egy éve nem talált munkát. Az idén március–májusi időszakban 223 ezer embert tartottak nyilván álláskeresőként, ami 1,4 százalékos csökkenés tavalyhoz képest.
A friss adatok alapján még távolabb kerültünk a kormány tavaly év végén kitűzött céljától:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert a Barátság egyik oroszországi elosztóállomását támadták.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.