A megrendelések hiányában sok cég igyekszik szabadulni dolgozóitól, válogatott módszerekkel keresve indokot a kirúgásokra – írja a Telex, amely a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökével, László Zoltánnal szedett össze néhány példát.
Mindennek a hátterében az áll, hogy a magyar gazdaság 2023 óta nem tud növekedni. Bár a munkaerőpiacon a statisztikák szerint egészen idén áprilisig ez nem éreztette hatását, most szokatlanul nagy léptékű leépítés történt: több mint 30 ezerrel csökkent a dolgozók száma.
https://hvg.hu/gazdasag/20250523_32-ezerrel-kevesebben-dolgoznak-Magyarorszagon-mint-egy-eve
A rossz teljesítmény nagyban abból fakad, hogy az elmúlt évtizedek iparpolitikája miatt a gazdaság nagyon kitett az autóiparnak, és az autók iránti kereslet a koronavírus-járvány óta visszaesett. Az ebből a kiútnak hitt akkugyártás sem pörgött fel a várt mértékben.
Az elbocsátások így igazán beindultak. A lapnak nyilatkozó, főként a gépipari, járműipari, fémipari cégeknél jelen lévő szakszervezet vezetője a következő jellemzőket sorolta:
- először elküldik a bérelt munkaerőt;
- majd nem hosszabbítják meg a határozott idejű dolgozók szerződéseit;
- harmadszor pedig jön, hogy apróságokért, pitiáner fegyelmi vétségekért rúgják ki a munkatársakat: lehet az indok pár perc késés, akár az ebédszünetről visszatérés után, tiltott helyiségbe bevitt mobiltelefon, tiltott helyen dohányzás.
Olyanra is volt példa, hogy a cég illetékesei direkt figyelték, ki az, aki még a parkolóban rágyújt, majd másnap kirúgták őket arra hivatkozva, hogy a parkoló is a gyár területéhez tartozik, és ott csak a kijelölt helyeken szabad cigarettázni.
Hasonló tapasztalatokkal ugyan nem találkozott Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, de szerinte ebben az ágazatban is sok helyen van létszámstop, több gyár is bezárt – például az aszódi üveggyár, de hasonlóra készülhet az orosházi üveggyár is –, máshol nem pótolják a nyugdíjba menők megüresedő helyeit, nem foglalkoztatják vissza őket.
Van azonban hely, ahol igyekeznek megtartani a dolgozókat, ott inkább a munkaidőt csökkentik, megszüntetik az éjszakai műszakot, leállítanak gyártósorokat, a szokottnál hosszabb nyári leállást terveznek. Ez persze azzal jár, hogy a korábbinál kevesebb fizetést visznek haza a dolgozók.
https://hvg.hu/gazdasag/20250613_Repulorajt-helyett-satnya-novekedes-lanyha-beremelkedes-magas-inflacio-gyengulo-forint-varhato
Borítóképünk illusztráció.