Bábolnán komoly helyi felháborodást váltott ki, hogy a száj- és körömfájásjárvány idején több mint ötezer marhát szállítottak a város határába (amiről eleve csak a sajtóból értesültek), az ATEV telephelyére, ahol az állati tetemeket elhamvasztották.
Az ATEV egy korábbi állami vállalat, egy ideje pedig a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány a tulajdonosa, az a közérdekű vagyonkezelő alapítvány, amely annak a mezőhegyesi ménesbirtoknak is a tulajdonosa, aminek Lázár János a kuratóriumi elnöke.
Április végén a térség képviselője, Czunyiné Bertalan Judit és Nagy István agrárminiszter is megjelent nyugtatni a kedélyeket, de ez visszafelé sült el, a helyiek kifütyülték, majd kinevették a két politikust.
Végül odáig fajult a helyzet, hogy Lázár felajánlott összesen 1,5 milliárd forintot a városnak, először egymilliárdot fejlesztési támogatásként, majd amikor a polgármester, Horváth Klára közölte, hogy Bábolna többet érdemel, az építési miniszter nagyobb összeget mondott. Az ATEV nevében felajánlott még 200 millió forint támogatást, amit tovább fokozott azzal, hogy az ATEV a városi civil szervezeteknek három éven át évi 100 millió forintot juttatna. Horváth ugyanakkor azt mondja: a város azóta sem kapott semmit, és bár több levelet is írt Lázárnak, válasz nem érkezett.
A minisztérium ezzel szemben azt állítja, hogy a polgármester visszautasította az ajánlatot, amit Horváth határozottan cáfol, szerinte ez felháborító és nevetséges.
A minisztérium álláspontját hétfőn egy Facebook-videóban is megerősítette Lázár. Miután kifejtette, hogy 1 milliárd forintot ajánlott kártérítésként, illetve évi 100 milliót három éven át, azt mondta, hogy a polgármester asszony ennél sokkal többre gondolt, sokkal többet szeretne.
Megittam a kávémat, megköszöntem az együttműködés lehetőségét és távoztam. Hiába mondtam, hogy az 1 milliárd és a 100 millió a nullánál 1 milliárddal és 100 millióval több, nem kellett az együttműködésünk
– állítja a videóban a miniszter.