Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hiába bővül a belföldi turizmus is, a külföldiek szépen lassan elárasztják a népszerű hazai turisztikai célpontokat. Budapestet idén júniusban 10 százalékkal több külföldi látogatta meg, mint tavaly.
Összesen 8,2 millió vendéget regisztráltak a hazai turisztikai szálláshelyek az idei év első 6 hónapjában – ez a KSH frissen közzétett adataiból derül ki. Az idén először fordult elő, hogy az első félévben a vendégek több mint fele, 4,2 millió fő külföldről érkezzen. A külföldi vendégek száma ezzel 13 százalékkal nőtt, míg a belföldieké csak 3 százalékkal, összesen így 7,8 százalékkal több vendéget regisztráltak, mint a tavalyi év első felében.
Idén júniusban 4,4 százalékkal nőtt a vendégek száma, míg az általuk eltöltött éjszakáké pedig 5,2 százalékkal az előző évihez képest. A szezonálisan kiigazított adatok szerint még nagyobb, 5,2, illetve 6,1 százalékos volt a növekedés. A belföldi vendégek száma 2,3 százalékkal nőtt, viszont 4,1 százalékkal több éjszakát töltöttek el a szálláshelyeken. A hazai turisták új kedvenc célpontja Szeged és térsége, ahová 18 százalékkal többen látogattak el, mint tavaly júniusban.
A külföldieknél még nagyobb, 6,8, illetve 6,1 százalék volt a növekedés. Náluk az idei nyár magyarországi slágere Tokaj és környéke, ahol 17 százalékkal nőtt a külföldi látogatók száma. Budapestre 8,7, a Balatonra 6,7 százalékkal több külföldi turista érkezett.
A turisztikai szálláshelyek bruttó árbevétele a vendégek számának növekedését meghaladó mértékben, folyó áron 9,8 százalékkal lett nagyobb, így 107,6 milliárd forintot ért el idén júliusban. Ennek mintegy 3,6 százalékát, 3,9 milliárd forintot a Széchenyi-pihenőkártyákról költöttek a tulajdonosok, 6,4 százalékkal többet, mint tavaly ugyanekkor.
Borítóképünk illusztráció.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.