Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az amerikai elnök bejelentése szerint augusztus 1-jétől érvényes az intézkedés, egy további, egyelőre nem részletezett „büntetéssel” együtt.
Az Egyesült Államok augusztus 1-jétől 25 százalékos vámot, és egyes oroszországi importtételek miatt büntetővámot vet ki az Indiából importált árukra augusztus 1-jétől – jelentette be Donald Trump amerikai elnök.
Donald Trump a saját közösségi oldalán, a Truth Socialön közölte a döntését, amelyet részben azzal indokolt, hogy India a magas vámokkal és nem vámjellegű kereskedelmi akadályokkal nehezíti a két ország kereskedelmét. „Bár India a barátunk, az évek során viszonylag kevés üzletet folytattunk velük, mivel túl magasak a vámjaik, a világ legmagasabbjai közé tartoznak, és a legszigorúbb valamint legbosszantóbb nem pénzügyi kereskedelmi korlátozásokkal rendelkeznek az összes ország közül” – írta.
Azt is hozzátette, hogy India katonai eszközeinek túlnyomó részét „mindig” Oroszországtól vásárolta, ahogy az orosz energia legnagyobb felvásárlói közé is tartozik, „olyan időkben, amikor mindenki azt akarja, hogy Oroszország megállítsa a gyilkolást Ukrajnában”.
Közölte továbbá, hogy az Indiát augusztustól terhelő 25 százalékos vámtételen felül – egy nem közölt mértékű – „büntetést” is alkalmazni kezd az Egyesült Államok – írja a Reuters, amely megjegyezte: Trump már korábban másodlagos vámokat lengetett be minden olyan országgal szemben, amely Oroszországtól importál energiahordozókat. Ennek bevezetését attól tette függővé, hogy Oroszország és Ukrajna meg tud-e állapodni egy tűzszünetről. Ennek tető alá hozására korábban 50, a legutóbb már csak 10-12 napot adott Vlagyimir Putyin orosz elnöknek.
Az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi tárgyalásokat vezető indiai kereskedelmi egyelőre nem reagált Trump bejelentésére. A két ország már hónapok óta tárgyal egy kereskedelmi megállapodásról, a vitás kérdésekkel kapcsolatban már több fordulót is tartottak. Különösen az amerikai mezőgazdasági és tejtermékek piacra jutásával kapcsolatban volt vita közöttük.
Bár történtek előrelépések, az indiai tisztviselők ellenáltak annak, hogy megnyissák a piacukat a búza, a kukorica, a rizs és a génmódosított szójabab importja előtt, arra hivatkozva, hogy az több millió indiai gazdálkodó megélhetését veszélyeztetné.
A 25 százalékos vám várhatóan hatással lesz az Indiából az Egyesült Államokba irányuló exportra, amelynek becsült értéke tavaly 87 milliárd dollár (30 ezer milliárd forint) volt.
Trump szerdán egy további közleményében világossá tette, hogy a korábban közölt augusztus 1-jei határidő nem változik, amivel megerősítette, hogy azon országokkal szemben, amelyekkel nem sikerült kereskedelmi megállapodást kötni, életbe lép az amerikai adminisztráció által korábban megállapított vámtétel. Howard Lutnick kereskedelmi miniszter ugyanakkor hétfőn azt hangoztatta, hogy az amerikai hatóságok augusztus első napjától alkalmazni kezdik a vámokat, de ez nem zárja ki a további kereskedelmi tárgyalásokat a megállapodásról azokkal a kereskedelmi partnerekkel, amelyekkel nem jött létre egyezség.
Az Egyesült Államok a hétvégén az Európai Unióval megkötött kereskedelmi szerződés mellett az elmúlt egy hétben Japánnal, Indonéziával és a Fülöp-szigetekkel állapodott meg. Kínával tartanak az egyeztetések.
Nyitóképünk illusztráció, fotó: AFP / Andrew-Cabalerro Raynolds
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.