Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Donald Trump amerikai elnök hatalomra kerülése után fél évvel a világgazdaság kilátásai bizonytalanabbak, mint valaha. Az OECD a globális gazdaság növekedésére adott 2025-ös előrejelzését 3,1 százalékról 2,9 százalékra, a 2026-os prognózist 3 százalékról szintén 2,9 százalékra csökkentette. Ehhez két megjegyzést fűztek.
Az egyik az, hogy a gyengülés oka főként az USA, Mexikó, Kanada és Kína helyzetének romlása Trump vámháborúja miatt. A másik, hogy a jóslat arra a feltételezésre alapul, hogy a májusi vámtarifaszintek maradnak érvényben az év hátralévő részében és a következő évben. Az inflációval hasonló a helyzet. A kereskedelem megdrágítása miatt az OECD-országokban várhatóan idén 4,2 százalék lehet a pénzromlás üteme, ami jövőre 3,2 százalékra szelídülhet. Az OECD decemberi előrejelzésében még 3,7 százalék szerepelt 2025-re és 2,9 százalék 2026-ra.
Menni vagy maradni, ez itt a kérdés, ha Kínáról van szó
Trump elnök Kína elleni dühe arra készteti a vállalatokat, hogy feltegyék maguknak a kérdést: maradjanak vagy költöztessék át üzemeiket máshová – derül ki a Bloomberg cikkéből. A világon egy olyan ország van, amely bizonyos szempontból képes azt kínálni, amit Kína. Ez az ország India, amelynek déli része jó lehetőségekkel kecsegteti a költözni akarókat.
Az óriási népességű ország munkaképes korú lakossága 961 millió főt számlál a kínai 984 millióval szemben. A feldolgozóipari órabér Kínában 5,6 dollár, míg Indiában 1 dollár, előbbi mostani árfolyamon 1912 forint, utóbbi viszont alig több mint 341 forint. A délkelet-ázsiai régióban, például Indonéziában ugyanekkora az órabér, a térség többi országában viszont többet fizetnek a munkaadók.
A kontinensnyi méretű ország déli része iparosodottabb, és az ottani államok, élükön a délkeleti fekvésű Tamilnáduval mindent megtesznek, hogy magukhoz vonzzák a befektetői tőkét. Infrastruktúrafejlesztések zajlanak, és az állam vezetése nagyvonalú adókedvezményeket ad, amivel igyekeznek eloszlatni azt a régi beidegződést, miszerint Indiában nehéz üzletelni.
Óránként 5,6 vagy csak 1 dollár – nem mindegy
AFP/ Ozan Kose
A kormány célja teljesül is, meg nem is
India függetlensége után az önellátás gazdaságfilozófiáját folytatta. A cél az volt, hogy megtermeljék, amire az országnak szüksége van. Az 1990-es években ezt a külgazdasági nyitás váltotta fel, ami jelentős tőkebeáramlást eredményezett. A jelenlegi kormány azt a célt fogalmazta meg, hogy a GDP-ből 25 százalékkal részesedjen a feldolgozóipar. Ezt nem sikerült elérni. Az ország átlagában 17,3 százalék ez az arány, ami lényegében nem változott az elmúlt tíz évben.
Néhány indiai tagállam azonban sokkal jobban áll az átlagnál. Tamilnáduban például megközelítik a 25 százalékos célt, igaz, az ország lakosságának csak hat százaléka él ebben az államban. Itt van a legtöbb gyár az országon belül, és ez az állam adja az elektronikai termékek kivitelének 40 százalékát, illetve a motorkerékpár- és autóalkatrészek exportjának közel felét. A dolog szépséghibája, hogy a Tamilnáduban előállított termékek összetevőinek jelentős része Kínából származik. Ezért egyelőre nem önálló kihívója a világ más gazdasági központjainak. Ez azonban könnyen megváltozhat.
