Az utolsó pillanatban kötötte meg az USA és az EU közti vámmegállapodást Donald Trump és Ursula von der Leyen, a vasárnap este megszületett alku alapján augusztus elsejétől így nem 30, hanem 15 százalékos vám rakódik az Európai Unióból az Egyesült Államokba szállított áruk többségére. Uniós válaszvám nincs, a skóciai egyezség az EU-nak rossz, de legalább nem kétszer ennyire az.
Ahhoz, hogy a belengetett terhet lefelezze, az Európai Bizottság elnöke két nagyon nagy vállalást is tett az unió nevében az amerikai elnök felé. Az egyik, hogy az EU következő három évben összesen 750 milliárd dollárért vásárol az USA-tól olajat, gázt és nukleáris fűtőanyagot, a másik pedig az, hogy az unió meg nem határozott időkerettel 600 milliárd dollár új befektetést hajt végre az Egyesült Államokban.
Ezek a feltételek nagy szerepet játszottak Trump megpuhításában. Az amerikai elnök, végül is jogosan, azzal haknizhat a hívei körében, hogy lenyomta Európát, ráadásul úgy, hogy megteremtette az anyagi feltételeket az általa „drill, baby, drill” jelszóval útnak indított programhoz, mely felpörgetné a fosszilis energiahordozók – januári hatalomátvétele óta pont, hogy lelassult – kitermelését, és a többlet eladásával még erősebb energiahatalommá tenné az USA-t.
Az elnököt lekenyerező Von der Leyen-vállalások megvalósíthatósága azonban erősen kérdéses.