34 évesen vesznek fel 34 milliót az otthon startosok, tízből kilencszer használt lakásra
Mennyi hitelt folyósítottak már? Mekkora összegben? Mekkora lakást vesznek az igénylők? A kormány mérleget vont az első száz nap után.
December végén már csak 244 ezer forint volt az átlagos budapesti havi lakásbérleti díj. A kedvezményes állami hitelprogram 2027-ben is nyomás alatt tartja majd a piacot.
Tartósan ársapkát húzott a budapesti albérletpiacra szeptember óta az Otthon Start hitelprogram, amely jövőre és akár azt követően is korlátozhatja majd a bérleti díjak emelkedését – állapítja meg piaci előrejelzésében a Rentingo. A bérbeadó platform szerint erősen csökkent a budapesti használt lakások felértékelődési potenciálja, és 2026-ban várhatóan bezuhan a piaci alapú befektetési célú lakásvásárlások száma is.
Különösen a 250 ezer forint feletti árszinten lesz nehéz a terep a bérbeadók számára. Ez az az plafon, amely még az év első felében alakult ki, és amit azóta nem igazán tudták áttörni az átlagos bérleti díjak. Ennek oka, hogy a 3 százalékos, államilag támogatott hitelt biztosító program bejelentése megszakította a nyári albérletszezon elején meginduló élénkülést, szeptemberi elindulása pedig egyrészt visszavetette a keresletet, másrészt a befektetési célra vásárolt lakások révén megemelte a kínálatot, így az árszint azóta sem állt helyre. Novemberben 250 ezer forint alá nyomta az átlagos albérletárakat a fővárosban,
decemberben pedig már átlagosan „csak” 244 ezer forintot kértek egy kiadó lakásért a bérbeadók, miközben a bérlők 221 ezer forintot voltak hajlandók fizetni, így az árolló 10 százalékra szűkült.
A Rentingo szerint a budapesti albérletpiacot jövőre is döntően az Otthon Start Program alakítja majd:
Mennyi hitelt folyósítottak már? Mekkora összegben? Mekkora lakást vesznek az igénylők? A kormány mérleget vont az első száz nap után.
A keresleti oldalt a választási évhez köthető jövedelmi javulás alakítja, ami stabilizálhatja a bérlők fizetőképességét az alsóbb árszegmensekben, de a 250 ezer forintos szint felett továbbra is komoly kihívást jelent majd bérlőt találni, különösen a középkategóriás és drágább lakások esetében. 2027-ben újabb negatív következményekkel szembesülhetnek a bérbeadók, amikor tömegével adják majd át a most készülő új építésű lakásokat: ez a kínálatbővülés további nyomást fejthet ki a bérleti díjakra.
2027-28-ra 25-30 ezer új lakás is felépülhet, ahogy a kormány sorra jelenti be a kiemelt lakásépítési beruházásokat.