A nők 439 ezer forint alatt, a férfiak 500 ezer felett - hogyan áll a kereseti rés?
Bár a nők átlagbérdinamikája meghaladja a férfiaknál látható ütemet, a forintosított különbség még így is tetemes.
A legjobban Közép-Magyarországon keresnek: 3000 forint felett. Az elmaradottabb régiókban ennek kevesebb mint kétharmada jár a fizikai munkáért.
2290 forintra emelkedett a tavalyi negyedik negyedév végére a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése alapján. Ez 7,5 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2130 forintos értékhez képest. Ettől alig maradt el a felsőbb bérkategóriák növekedése: a 800 ezer és 1,2 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban lévő középvezetőké 7,1 százalékkal nőtt. Ezt a Moore Hungary állapította meg több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat 500 középvezetője fizetését vizsgálva.
A bérnövekedés éves üteme lelassult, az előző évi két számjegyű mértékhez képest, de így is 3-4 százalékos reálbér-emelkedést jelentett a fizikai dolgozók esetében – idézték a közleményben Hamrák Viktort, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatóját, aki azt is jelezte, hogy a tavaly év elején végrehajtott béremeléseknek év közben csak elvétve volt folytatásuk,
az első negyedéves 2250 forinthoz képest év végéig már alig változott a fizikai bruttó órabér országos átlaga.
Bár a nők átlagbérdinamikája meghaladja a férfiaknál látható ütemet, a forintosított különbség még így is tetemes.
Arra számítanak, hogy a minimálbér-emeléssel egy időben végrehajtott béremelések még további 6-7 százalékos emelkedést hozhatnak.
Az átlagos órabérek a fizikai dolgozóknál régiók szerint:
A középvezetők bruttó bére idén 5,5-6 százalék között emelkedhet, ami néhány százalékos további reálbér-növekedést eredményezhet Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere szerint. Az adatok közül kiemelték az országos szinten már több mint 60 ezer főt foglalkoztató üzleti szolgáltató központok (BSC-k) középvezetőit, ahol a béremelések átlagos mértéke a megelőző év 5,3 százalékos értékével szemben tavaly újból elérte a 9 százalékot.
Nyitóképünkön: munkások egy XIII. kerületi építkezésen. Fotó: HVG / Reviczky Zsolt
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.