Benézett 380 fölé a forint-euró árfolyam

Azóta kicsit korrigált a forint, de még mindig a reggeli szint felett az árfolyam.

  • HVG

Az egész világ reagál arra, hogy az USA és Izrael megtámadta Iránt: nemzetközi tőzsdék zuhannak, Budapest sem kivétel, drágul a kőolaj és a gáz.

A folyamatból a forint sem tudta kivonni magát, igaz, egyelőre nem drasztikus a helyzet: amíg a pénteki záráskor 376,9 forintot kértek egy euróért, addig hétfőn fél 11-kor már 379,1-et.

Korán reggel volt ennél is rosszabb a helyzet, hiszen volt olyan pillanat, amikor 380,8-on állt az árfolyam, azóta sikerült némileg korrigálni. Igaz, az árfolyam meglehetősen hektikus, ebben a pillanatban épp megint gyengül a hazai valuta.

A dollárral szemben is gyengülünk, a reggeli 321-es szintről egészen 324,9-ig esett a forint, azóta itt is sikerült valamennyire visszaerősödni, fél 11-kor 322,9 forintot kértek egy zöldhasúért.

Ez utóbbi annyiban nem meglepő, hogy háborús helyzetben sokak számára a dollár jelenti az egyik biztosnak tűnő menedéket, így az amerikai fizetőeszköz erősödött hétfőn az euróval szemben is.

A háború eseményeit percről percre követjük:

https://hvg.hu/vilag/20260302_amerika-izrael-iran-tamadas-konfliktus-percrol-percre

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?