80 milliárddal pótolná ki az egészségügyi költségvetést a Belügyminisztérium

Pintér Sándor minisztériuma szerint ez érdemben javítaná az ellátások finanszírozását, és javítaná a betegek hozzáférési esélyeit.

  • HVG

80 milliárd forintnyi többletforrást biztosítana az egészségügyi ellátórendszer finanszírozásának a területért is felelős belügyi tárca – derül ki a kormány honlapjára csütörtökön feltöltött rendelettervezetből.

A módosító javaslatot már március 24-én iktatták. Ahogyan korábban bemutattuk: 2021-ben a kormány több átfogó refromtervezetet is megrendelt, majd félretolt az egészségügy rendbetételére vonatkozóan. A második éppen a betegellátás alternatív finanszírozási lehetőségeire, illetve az állami és a magánegészségügyi szolgáltatások összehangolására tett javaslatot, ami szakértők szerint alkalmas lett volna egyes beavatkozások várólistáinak rövidítésére is.

https://hvg.hu/360/20260401_magan-egeszsegugy-eltitkolt-reformterv-hippokratesz-projekt-folytatas

A mostani javaslat indokolása szerint a rendelet célja, hogy „érdemben, és a felmerült ráfordításokkal arányosan javítsa az egészségügyi ellátások finanszírozását”, ezzel javítva a betegek hozzáférési esélyeit és az egészségügyi szolgáltatók gazdálkodását.

A tervezethez csatolt hatásvizsgálati anyag alapján az egészségügyi finanszírozás egyensúlyának biztosítása és a szolgáltatók likviditásának fenntartása érdekében az idei költségvetésében az Egészségbiztosítási Alap „Egészségügyi szolgáltatók kiegészítő finanszírozása előirányzat” 80 milliárd forintos összegét használnák fel.

Nyitókép: MTI / Balogh Zoltán

Hozzászólások