Lengyelország legnagyobb hitelintézete, a PKO Bank Polski felgyorsítja a magyarországi fióknyitásról szóló döntés elbírálását, miután a Magyar Péter vezette ellenzék nyert a vasárnapi választásokon – írja a Bloomberg.
A választásokat követően egy kiszámíthatóbb szabályozási környezetre számítunk
– mondta Szymon Midera, a PKO vezérigazgatója hétfőn Varsóban a lapnak.
Azt még év elején közölte a bank vezérigazgatója, hogy az állami pénzintézet azt tervezi, megduplázza az európai fiókjainak számát, hogy lépést tartson a lengyel határokon túl terjeszkedő versenytársakkal.
A jelenlegi magyar szabályozásokat meghatározza, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter rendszerint hangoztatja, hogy a bankok túl drágák, ráadásul túl sokan is vannak. Februárban a miniszter egyenesen közölte, hogy számításai szerint öt bank maradhat Magyarországon, ezek közül négyet meg is nevezett később.
A bankok „drágaságának” egyik fő oka az, hogy a kormány erőn felül sarcolja a pénzintézeteket: idén az eredeti tervek szerint 160-170 milliárd forint környékén lett volna a bankok extraprofitadója, de végül a kormány tavaly novemberben úgy döntött, hogy 340-350 milliárdot akar beszedni. A gazdasági tárca vezetője decemberben arról értekezett, hogy „szénné keresték magukat a bankok”, ezért fontos, hogy több pénzt vonjanak el tőlük, ezt pedig a termelő vállalatok felé csatornázzák át. Tavaly tavasszal pedig arra kérte a bankokat, hogy csökkentsék a „túlzott mértékben megnőtt” bankszámladíjakat.
A különadók kivezetésében a már piacon lévő bankok is reménykednek, hétfőn ennek adott hangot a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Gránit Bank elnök-vezérigazgatója:
https://hvg.hu/kkv/20260413_granit-otp-hegedus-csanyi-kulonadok-kilatasok
A Gránit Bank a különadók ellenére is jól teljesít, tavaly adózás előtti eredmény 18,8, a profit 13,6 százalékkal volt magasabb a 2024-es évhez képest. Ekkora profitot még soha nem értek el a bank 12 éves működése során, írtuk korábban a pénzintézet által, a BÉT honlapján közzétett gyorsjelentés alapján.
Szintén rekordnyereséget ért el az OTP Bank, ahol 1,15 ezer milliárd forint lett a profit, igaz a nyereség kétharmada külföldről származott. Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MBH Banknak is jó éve volt, 43,2 milliárd forint bank- és extraprofitadó megfizetése után 237 milliárd forintos adózás előtti eredményről számoltak be márciusban. időszakban. A K&H Bank 2025-ben132 milliárd forint nettó nyereséget ért el (a 2024-es 129 milliárd forint után), és 100 milliárd forint bank- és extraprofitadót fizetett be, míg a biztosítója 9,7 milliárd forintos nyereséggel zárta a múlt évet, 3,4 milliárd forint extraprofitadó befizetése után. A CIB Bank is növekedni tudott tavaly, ők 5,5 százalékos nyereségnövekedésről adtak számot.
Az Erste Bank is jó évet zárt, az adózás utáni eredményük 14 százalékkal 149,8 milliárd forintra nőtt. A bankadó, a tranzakciós illeték, illetve az extraprofit adó mértékéről pedig jó képet mutat, hogy az Erste által az államkasszába befizetett 71 milliárd forint magasabb, mint amit a pénzintézet a dolgozói bérköltségre fordít. Nem zárt viszont jó évet a Raiffeisen Bank, aminek tavaly a nyeresége 22,45 százalékkal csökkent 2024-hez képest, igaz, így is 89,9 milliárdnak örülhettek.
Nyitókép: AFP / NurPhoto / Mateusz Wlodarczyk