„A világon nem létezik, hogy ma már nem fizet szja-t az ország fele” – mondta a 24.hu podcastjában Surányi György egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. A szakember a személyi jövedelemadó mai rendszerét fenntarthatatlannak nevezte.
Azzal teljesen egyetért, hogy a Tisza Párt programja szerint az adójóváírást visszaállítják az alacsonyabb jövedelműeknél, viszont a 15 százalékos kulcson túl
az átlagbér (jelenleg: havi bruttó 780 ezer forint) kétszerese (tehát havi bruttó 1,5 millió forint) felett már bevezetne egy 20 százalékos kulcsot, a háromszorosa (tehát havi bruttó 2,3 millió forint) felett pedig 25 százalékosat.
Kivenné viszont a rendszerből a 25 év alattiak adómentességét, és nem ért egyet a kétgyermekes anyák élethosszig tartó mentességével sem (hozzátéve, hogy a három- és négygyermekeseknél ez még elfogadható szerinte).
Surányi a Tisza párt által bevezetni kívánt vagyonadó megismert tervét sem tudja támogatni, viszont a tartós befektetési számlán tartott nagyobb – több százmilliós, akár milliárdos – megtakarítások után szerinte nem kell adómentességet adni.
A különadókat is károsnak tartja, közülük azonban közgazdaságilag indokoltnak tartja a Molra és a bankokra kivetett extraprofitadót. (Előbbivel az állam azt a nyereséget vonja el a Moltól, amit az irányadó Brentnél olcsóbb orosz olaj finomításával ér el.)

Surányi szerint az alacsony nyugdíjakat rendezni kell (mégpedig a Tisza által tervezettnél drasztikusabb mértékben), ott nem elég a 13. és a 14. havi nyugdíj.
Aki régen ment nyugdíjba, annak a járandósága leszakadt a bérektől, ezért akár hathavi nyugdíjnak megfelelő kiegészítést is elképzelhetőnek tart a körükben.
A magas nyugdíjaknál viszont még a 13. havi nyugdíjat sem kellene fizetni.
Az Orbán-kormánytól megörökölt intézkedések közül Surányi azonnal kivezetné az árstopokat, az üzemanyagok ársapkáját. Mint mondta, a fokozatos kivezetéssel súlyos inflációs várakozás épülne be a rendszerbe. Ha viszont egy lépésben megválnánk ezektől, annak más lenne a tényleges inflációs hatása, és a jegybank is jobban tudna reagálni a kamatdöntéseivel.
https://hvg.hu/360/20260519_uzemanyag-arsapka-vedett-ar-strategiai-keszlet-csikicsuki-trukk-porlasztas