Kötelező biztosítás: már egymillió forint felett az átlagos kárösszeg

A statisztikából az is kiderül, hogy a különböző teljesítményű autók esetében mennyi volt az átlagos kárösszeg.

A múlt évben az összes járműre (autók, motorok, teherautók, munkagépek) kötött kötelező felelősségbiztosításokhoz kapcsolódó károk esetében az átlagos kárfelhasználás, leegyszerűsítve a kárösszeg átlépte az 1 millió forintos szintet – derül ki a jegybank napokban megjelent statisztikájából. Ez az összeg egyébként 5,6 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbi 975 ezer forintos összeghez képest.

A legnagyobb tábort képviselő személyautóknál picivel dinamikusabb volt növekedés: egy kár ugyanis 964 ezer forintba került, ez több mint 6 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten, 2019-hez képest pedig 84 százalékkal nőtt ez az érték. (Azért 2019 a bázis, mert 2020-ban a koronavírus-járvány miatt lezárások miatt kevesebb volt a baleset, valamint attól az évtől kezdődően jött a jelentős autó- és alkatrészdrágulás.)

A statisztikából az is kiderül, hogy a különböző teljesítményű autók esetében mennyi volt az átlagos kárösszeg. A leggyengébb – azaz a 37 kilowattnál kisebb teljesítményű – autóknál kimagasló, majdnem 1,4 millió forintot tett ki, míg a 38-100 kilowattos kategóriákban 895-946 ezer forint volt. Éves szinten a legmagasabb, 180 kilowattosnál nagyobb teljesítményű autóknál nőtt a legjobban az átlagos kárösszeg, mégpedig 16 százalékkal közel 1,3 millió forintra.

Fontos, hogy az átlagos kárfelhasználás nem csak az egy kárra jutó kifizetést mutatja, ebbe néhány esetben külön hozzáadnak plusz tételeket, például egy súlyos balesetnél az az után járó esetleges járadékot is. A pontos számítás a jegybanki útmutatóban olvasható el.

Nyitókép: Ügyészség.

Hozzászólások