Hamarosan jöhet a katás adózást és a vagyonadót szabályozó törvény – ígérte az államtitkár

Kövesdy Attila bemutatta, milyen változtatásokon dolgoznak a Pénzügyminisztériumban.

Nem az adózás volt a választás óta az új kormány leglátványosabb témája, de sok munka történt már eddig is – mondta Kövesdy Attila, a Pénzügyminisztérium adópolitikáért felelős államtitkára a GKI konferenciáján.

Az EU-pénzek megszerzéséért rohamtempóban kellett dolgozni augusztus 31-ig, ez meg is történt. A másik nagy feladat az, hogy a NAV-ot elkezdték új pályára állítani. Az új elnöktől és elnökhelyettestől azt reméli, hogy új szemlélet válhat majd uralkodóvá, az adóhivatalnak is együtt kell működnie a vagyonvisszaszerzési hivatallal. Megtörtént két áfacsökkentés, és a jövedéki adó rendszerét is átalakították, a dohánytermékek adóemelése kapta a nagyobb hírverést. 2027 elején jön az alacsony jövedelműek szja-jóváírása.

Az államtitkár azzal indított, hogy nagyon sok tervezés most is tart, azért sem mondhat el még túl sok részletet, mert egyelőre sok kérdés még a kormány előtt van, ugyanakkor már van néhány olyan pont, amelyről beszélhet.

Megígérték például korábban, hogy a katás adózást szélesebb körben elérhetővé teszik, erről most azt mondta, hogy a jogalkotási munka folyamatban van.

Ami a vagyonadót illeti, az államtitkár „nagyon bízik benne”, hogy néhány héten belül kiadhatják társadalmi egyeztetésre a jogszabálytervezetet. Egymilliárd forint fölötti vagyonokra lesz 1 százalékos vagyonadó a mostani tervek szerint, nem egyszeri, hanem ismétlődő adó lesz. Céges részesedésre, ingó és ingatlan vagyonelemekre, hazaiakra és külföldiekre egyaránt vonatkozna.

Szintén hamarosan meg fog jelenni a volt és jelenlegi politikusok vagyonosodási vizsgálata – ígérte. Erről egyelőre a miniszterelnök és miniszterek beszélnek, de jogszabálytervezet nyilvánosan még nem készült, hamarosan viszont ez is megtörténhet.

Lesz őszi adócsomag is, ahogy az már megszokott, ez jelentős részben technikai változtatásokat jelent majd,

már egy elég hosszú listánk van.

A távolabbi jövőre fontos lesz, hogy a NAV sok digitalizációs munkát elindított, amelyekkel a cégek adminisztratív terheit csökkentik.

Nyitókép: Kövesdy Attila Zoltán, a Pénzügyminisztérium adópolitikáért felelős államtitkára az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának ülésén 2026. július 23-án. Forrás: MTI / Soós Lajos

Hozzászólások