A lemondott energetikai államtitkár állítja, döntésének nincs köze Tárkányi Zsolt őt bíráló posztjához

A távozó Tótth András úgy érzi, hogy megtette, amit megkövetelt a haza.

  • HVG

Telefonon érte el a 24.hu Tótth Andrást, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium távozó energetikai államtitkárát, akiről a tárcája kedd este közölte, hogy személyes okokra hivatkozva benyújtotta a lemondását, és a megbízatása a miniszterelnök javaslatára október 13-i hatállyal meg is szűnt.

A minisztérium bejelentése szinte egybeesett azzal, hogy Tárkányi Zsolt, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium államtitkára, a debreceni központú választókerület országgyűlési képviselője a közösségi oldalán közzétett egy bejegyzést, amelyben felszólította a Magyar Akkumulátoripari Szövetséget, hogy ne Debrecenben rendezzék meg a Hungarian Battery Days nevű rendezvényüket, és sérelmezte, hogy Tótth András is felszólal az eseményen. A posztot néhány perccel a megjelenés után frissítette a tiszás képviselő, ugyanis időközben kiderült, hogy az államtitkár lemondott.

Tótth erre reagálva a 24.hu-nak azt mondta: a lemondásának nincs köze Tárkányi posztjához és a debreceni Hungarian Battery Days konferenciához, valóban személyes okokból nyújtotta be a lemondását már napokkal ezelőtt.

A távozó államtitkár arról is beszélt, hogy az elmúlt hónapokban napi 13-14 órát dolgozott az irodában, és ez nagy áldozatokat követelt a családjától is.

Úgy érzem, hogy megtettem, amit megkövetelt a haza

– jelentette ki, hozzátéve, hogy nem vesz részt a debreceni konferencián.

Bár a telefonos interjú során nem került szóba, a HVG több forrásból úgy értesült, hogy kedden felmerült Kapitány István lemondása is a gazdasági és energetikai tárca éléről. Az értesülést Kapitány később úgy cáfolta, hogy nem cáfolta, ugyanis csak azt írta, hogy nem mondott le, ami kétségtelen.

Nyitókép: HVG / Veres Viktor

Hozzászólások