Ha ez rendszeresen így zajlik, a gyerekek elkezdik igazságtalannak érezni a szüleiket, ők pedig elszalasztják a lehetőséget, hogy megmutassák gyerekeiknek, mi folyik a „kulisszák mögött”. Vagyis hogy miként szedik össze az érveiket, mérlegelik a lehetőségeket, és jutnak el egy döntésig.

Amikor a szülők engedik, hogy gyerekeik belelássanak a döntéshozás folyamatába, akkor egyrészt megosztják az érveiket, illetve azt, ami ilyenkor bennük zajlik. Tehát amikor a tizenkét éves lányunknak megmondjuk, hogy nem mehet el az ottalvós buliba, avassuk be abba is, ami ehhez a döntéshez vezetett minket:

„Tudom, mennyire el szeretnél menni Annie ottalvós bulijába, és bosszant, hogy esetleg ki kell hagynod (empátia). Ugyanakkor egész héten nagyon sokáig voltál fenn, úgyhogy nem szeretném, ha még egy este későn feküdnél le (indoklás/belső folyamat). Ha legközelebb szeretnél ottalvós buliba menni, akkor azt kérem, hogy előtte minden este aludj legalább kilenc órát (alternatív javaslat).”

Akár meg is gondolhatjuk magunkat, ha beavatjuk a folyamatba

Azért is szerencsés, ha megosztjuk gyerekeinkkel a döntéshozás folyamatát, mert így nagyobb az esélye, hogy meggondoljuk magunkat. Fontos ugyanis, hogy azt csináljuk, amit ígértünk, illetve hogy ahhoz azután következetesen ragaszkodjunk is.

De mi történik, ha mégis meggondoljuk magunkat? Elképzelhető, hogy jó okunk van rá, de ha nem magyarázzuk el neki érthetően, akkor úgy tűnhet, hogy amiatt változtattuk meg az álláspontunkat, mert a gyerek dührohamot kapott a döntésünktől („Annyira nem érted! A legrosszabb anya vagy a világon!”). Ha pedig ez így van, valószínű, hogy legközelebb is bedobja ezt a taktikát, hogy elérje, amit akar.

Ehelyett így tálaljuk:

„Édesem, tudom, hogy nagyon csalódott vagy, hogy nem mehetsz át (empátia). Ha azonban hajlandó vagy beszélgetni arról, hogy miért aggódom az alvásod miatt, esetleg én is kész lennék másként dönteni (ismétlés).”

Az ezt követő beszélgetés eredményezhet egy olyan kompromisszumot, hogy elengedjük a buliba, de egy idő után érte megyünk, hogy otthon időben ágyba kerüljön. Vagy felvethetjük, hogy inkább nálunk legyen az ottalvós buli, ami ráadásul korábban kezdődik, és akkor nagyobb eséllyel fekszenek le időben.

A döntés maga talán kevésbé fontos, mint a folyamat, amely odavezet, mert abból a lányunk láthatja, hogy a döntésünket alaposan átgondoltuk (még ha nem is ért vele egyet).

A fenti cikk Erica Reischer 75 stratégia boldog és sikeres gyerekek neveléséhez című könyvének szerkesztett részlete.

Mit tegyünk, ha a gyerekünk nem akar elindulni a játszótérről? Hogyan fegyelmezzünk hatékonyan? Miért nem előnyös úgy dicsérni: „Ügyes vagy!”? Könyvében Erica Reischer pszichológus és nevelési tanácsadó kutatások alapján foglalja össze a gyereknevelés 75 legfontosabb stratégiáját. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.