Knut Wicksell (1851–1926), akit a „közgazdászok közgazdászának” is neveztek, kidolgozta a munkabérek megállapításának elméletét (theory of wage determination). Eszerint a munkavállalót határtermék-bevételének (MRP) megfelelően kell fizetni, amely egyenlő az adott termék árának és az általa termelt mennyiségnek a szorzatával. Aki tehát óránként több bigyót állít elő, joggal járulhat a főnök elé fizetésemelésért. Szoros összefüggés áll fenn a termelékenység és a kereset között, hiszen ha több a végtermék, a munkaadó magasabb béreket fizethet.

A termelékenységen túl

Csakhogy ez az elmélet aligha alkalmazható a modern gazdaságra, ahol a munkavállalók teljesítménye kevésbé kézzelfogható. Peter F. Drucker (1909–2005) menedzsmentteoretikus leszögezte, hogy a szolgáltatáson, az oktatáson, az IT-ágazaton és a dizájnon alapuló modern tudásalapú gazdaságban, munkaköri feladataink nehezebben meghatározhatók. A megoldás, hogy széles körben fejlesztjük készségeinket, és megfelelünk a sablonos menedzsmentkövetelménynek – például „céltudatos csapatjátékosok” leszünk.

Ha főnökünket érdekli a közgazdaságtan, akár George Akerlof és Janet Yellen (1946–) 1986-ban kidolgozott hatékony bérek elméletét is említhetjük neki. A teória szerint a magasabb fizetések termelékenység- és lojalitásnövelő hatása miatt érdemes megemelni a béreket. A hatékony bérek elméletének elővezetésével csupán egyetlen baj van. Hallgatólagosan azt adjuk vele főnökünk tudtára, hogy jelenleg nem iparkodunk a képességeinkhez mérten, mivel túlságosan alacsonynak érezzük a fizetésünket.

Egyes közgazdászok szerint a fizetésemelést úgy vívhatjuk ki a legegyszerűbben, ha kérjük. Sokan a nemek közötti bérszakadék egyik fő okát is abban látják, hogy a nők kevésbé hajlamosak bértárgyalásokba bocsátkozni – amint ezt Hannah Riley Bowles, Linda Babcock és Lei Lai 2005-ös tanulmányukban kimutatták. A vizsgálat mindenesetre azt is feltárta, hogy a nők esetében korántsem elegendő a fizetésemelés igényének bejelentése, mivel a főnökök másként reagálnak női beosztottaik ilyen kéréseire.

Munkahelyváltás

Hogy milyen lehetőségeink vannak, ha kérésünkre nemleges választ kapunk? A szabadpiaci közgazdászok, például Gary Becker vagy Milton Friedman azt javasolnák, hogy bízzuk magunkat a piaci erőkre. Alulfizetés esetén az egyetlen megoldás, hogy másik munkahelyet keresünk magasabb fizetéssel. Ha munkaadónk megbecsül bennünket, a felmondásunk puszta lehetősége is elegendő lehet, hogy emelést kínáljon. Ha kérésünk mégis elutasításra talál, ne habozzunk olyan főnököt keresni, aki a képességeinkhez mért fizetést ad.

A kompetitív munkaerőpiacok elmélete igazán meggyőzően hangzik, ám a valóságban sokszor nem egyszerű jobban fizető állást találni. Joseph Stiglitz felismerte, milyen komoly nehézséget jelent az álláskeresés a költségek, a fárasztó interjúk és a folyamattal járó bizonytalanság miatt. A szabadpiaci elmélet tehát csekély vigaszul szolgál azok számára, akik erejüket megfeszítve kutatnak jövedelmezőbb állás után.

Az álláskereséssel járó temérdek vesződség miatt a cégek bizonyos fokig hasznot húznak a monopszónia jelenségéből. E fogalmat 1933-ban alkotta meg az unortodox brit közgazdász, Joan Robinson (1903–83). Megjegyezte, hogy számos munkaadó elegendő piaci befolyással bír, hogy önkényesen állapítsa meg a béreket – és kevéssé meglepő módon MRP-nknél alacsonyabban szabja meg ezeket.

Belépjünk a szakszervezetbe?

Ha a cégek a monopszónia előnyeit élvezik, a munkavállalók ennek ellensúlyozására szakszervezetbe tömörülnek. Szakszervezeti tagként jobb az alkupozíciónk, és nagyobb eséllyel követelhetünk magasabb béreket.

A háború utáni időszakban Milton Friedman úgy ítélte meg, hogy a szakszervezetek sikeresen vívják ki a magasabb munkabéreket, és ezzel hátrányos helyzetbe hozzák azokat, akik nem léptek be. Az 1980-as években a szabadpiaci közgazdászok hatására Margaret Thatcher és Ronald Reagan kirobbantották a kínálati oldal forradalmát (vagyis szabadpiaci reformokat hajtottak végre) – egyebek között korlátozták a szakszervezetek befolyását.

Friedman kutatásai szerint, ha az ember magasabb munkabért óhajt, a legegyszerűbb módszer rávenni a cég összes alkalmazottját, hogy lépjenek be a szakszervezetbe, majd fenyegessék meg a főnöküket, hogy ha nem ad fizetésemelést, közös sztrájkot hirdetnek. (Más kérdés, hogy Friedman szerint a szakszervezetek növelik-e a gazdaság hatékonyságát.)

De vajon hogyan vihetünk sikerre egy sztrájkot? A kollektív bértárgyalások valóban megnövelhetik a keresetünket? Ha a dolgozók eltökéltnek és jól szervezettnek tűnnek, a munkáltató talán beadja a derekát, és megfizeti a magasabb bért. Ám ha úgy ítéli meg, hogy megoszthatja a munkaerőt és átvészelheti a sztrájkot, nagy esély van rá, hogy visszautasítja a követeléseket.

Lawrence J. Haber közgazdász, aki játékelméleti szemszögből vizsgálta az első ligás baseballjátékosok szakszervezetének bértárgyalásait, óva intett a túlzottan konfrontatív taktikától. Úgy találta, hogy a sikeres béralku kulcstényezője az önmérséklet és a bizalmi légkör.

Saját értékünk növelése

hvgkonyvek.hu

Gary Becker ezzel szemben azt javasolja, hogy saját emberi tőkénket igyekezzünk maximalizálni. Más szóval, ha magasabb fizetést akarunk, összpontosítsunk készségeink, tudásunk és rugalmasságunk fejlesztésére. Ha szakmai képzésbe kezdünk, azzal jelezzük, hogy hajlandóak és képesek vagyunk tanulni. Az előléptetés és a fizetésemelés kieszközlésének ez a leggyakorlatiasabb módja, ráadásul jóval egyszerűbb, mint szakszervezetet alapítani.

Következtetések

Egyetérthetünk Gary Beckerrel, hogy a leghatásosabb a termelékenységünk növelése, további képesítések megszerzésével. De ha főnökünk a Robinson által leírt monopszónia pozíciójából diktál, lépjünk be inkább egy szakszervezetbe, és csak ezután bocsátkozzunk bértárgyalásokba.

A fenti cikk a Mit tenne Keynes? című könyv szerkesztett részlete.

Hogyan vélekedne vajon Adam Smith a szerencsejátékról? És vajon Jeremy Bentham ki tudná kúrálni a macskajajt közgazdasági receptekkel? Tejvan Pettinger könyvében összeveti és ütközteti mindazt, amit a történelem kiváló közgazdászai mindennapi életünk mintegy 40 kérdéséről mondtak vagy mondhattak volna. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.