Így lettem című memoárja sikere után mi indította arra, hogy megírja Belső fényünk című könyvét?

Michelle Obama: Az az igazság, hogy akárkik vagyunk is, sok mindenen keresztülmentünk azóta, hogy az Így lettem négy évvel ezelőtt megjelent. Átéltük a Covid-19 pandémia veszteségeit és bezártságát. Láttuk, hogyan terjed világszerte a gyűlölet, az idegenellenesség és az önkényuralom. Érezzük a klímaváltozás egyre erőteljesebb hatásait. És ezek csak a legfontosabbak.

A könyv annak a folyamatnak az eredménye, amelynek során próbáltam szilárd talajt találni a sok bizonytalanság és félelem közepette. Így találtam választ azokra a kérdésekre, amelyeket újra meg újra feltettem – és amelyeket másoktól is hallottam.

A Belső fényünk lapjain azokat az elveket és módszereket mutatom be, amelyek segítségével igyekszem kiegyensúlyozott és magabiztos maradni – különösen a nyugtalanító, stresszes időszakokban. Ezek részben szokások, részben tárgyak, de leginkább olyan viselkedésformák és meggyőződések, amelyeket folyamatos fejlődésem során sajátítok el.

Mit jelent az ön számára az új könyv címe: Belső fényünk?

Michelle Obama: Azért ezt a címet választottam, hogy emlékeztessen: még ha a világ sötét és bizonytalan helynek tűnik is, képesek vagyunk a saját fényünket meggyújtani, és világítani vele másoknak is. Az évek során rájöttem, hogy ha ismerjük saját fényünk természetét – hogy mi hajt előre, és miben leljük örömünket – akkor ismerjük önmagunkat is. El tudjuk fogadni a saját történetünket. Növekszik az önbizalmunk, és mélyebb kapcsolatokat tudunk teremteni másokkal.

És ami még fontos: egyik kis láng táplálja a másikat, így valami sokkal nagyobb és erőteljesebb születik, ami túlmutat rajtunk.

Említette, milyen bizonytalan és ingatag világban élünk – szembe kell néznünk a világjárvánnyal, a klímaváltozással, valamint az egyre növekvő gyűlölettel és idegenellenességgel. Milyen stratégiákat alkalmaz, hogy ezekben az időkben is nyugodt és kiegyensúlyozott maradjon?

Michelle Obama: Hát például elkezdtem kötni. A pandémia mélypontján fogtam hozzá, amikor küzdöttem a reménytelenség ellen, és mai napig gyakran láthatnak kötőtűt a kezemben. A kötés segít, hogy kicsit eltávolodhassak az aggodalom és a feszültség kavargó örvényétől, és a változatosság kedvéért valami apróságra fókuszálhassak. Ez egy konkrét eszközömmé vált ahhoz, hogy összeszedjem magam.

De vannak más, az életem részét képező módszereim. Erősen támaszkodtam a barátaimra (vagy, ahogy én nevezem őket, a „Konyhaasztalomra”). Hiszem, hogy ha az embernek van egy, vagy néhány barátja, majdnem mindent át tud vészelni – még egy pandémiát is, amikor a kávé melletti beszélgetéseket és „csajos estéket” SMS-ek, telefonbeszélgetések és Zoom-találkozók váltják fel. Mindig is gondosan ápoltam ezeket a kapcsolataimat, de mostanában még többre értékelem a barátaimat: a sokatmondó pillantásokat, amelyeket csak velük válthatok; az öleléseket, amelyek mindig a legjobbkor jönnek; az egyszerű jelzéseket, amelyekből tudjuk, hogy fontosak vagyunk valakinek, hogy valaki látja a fényünket, és meghallja a hangunkat.

És persze szerencsés vagyok, mert van egy csodálatos férjem, aki több mint 30 év házasság alatt megtanulta, hogyan támogasson, és hogyan segítsen meglelni a nyugalmat. Néha hamarabb megérzi, mi történik bennem, mint én magam. Bár egy társ jelenléte önmagában nem oldja meg az élet nagy problémáit, úgy gondolom, Barack meg én élő példa vagyunk arra, hogy kemény munkával, mély elkötelezettséggel és sok-sok szeretettel, két nagyon különböző ember együtt sokkal erősebb lehet.

AFP / NICHOLAS KAMM

Bár könyvében elismeri, hogy az emberek nap mint nap tapintható és jogos félelmekkel küzdenek, ezt is írja: „A sérelmeinkből fakadnak a félelmeink. A félelmeinkből pedig a korlátaink.” Hogy érti ezt? Ön hogyan győzi le, vagy fejti meg saját félelmeit?

Michelle Obama: Erről a kérdésről a nagyszüleim jutnak eszembe. A szüleim látták, hogy a rasszizmus milyen korlátokat teremtett az ő szüleik nemzedékére. A nagyapám például alig merte kitenni a lábát a környékről, ahol lakott. Ha mégis megtette, láthatóan félt. Emlékszem, ezt én is észrevettem, amikor Chicago belvárosába ment kocsival.

A szüleim persze életük során a félelem sok más megnyilvánulását is érezték a szüleiken. Ezért tőlük telhetően próbálták kitágítani számunkra a világot azzal, hogy már egész kicsi korunktól segítettek félelmeink megfejtésében. Én például rettegtem vihartól. Édesapám elmagyarázta, mi okozza a dörgést és a villámlást, és megtanított néhány egyszerű biztonsági óvintézkedésre ilyen esetekre. Édesanyám pedig megőrizte a nyugalmát, amikor olyan félelmetes dolgokkal találkozott, mint a pókok, a nagytestű kutyák, vagy a kenyérpirító, amelyet a bátyámmal egyszer sikerült lángra lobbantanunk.

Megtanultam tőlük, hogy a kompetencia a legjobb eszköz a félelem ellen. Ha megismerhetjük a félelmünk természetét, és azt, hogy milyen esetekben szolgálja a javunkat, és mikor hátráltat.

És ez mindig igaz: ha gyerekként elbújunk a mennydörgés elől; ha izgulunk, amikor mások előtt kell beszélnünk; ha nem merünk fizetésemelést kérni a főnöktől; vagy bármilyen más esetben. Ha nagy levegőt veszünk, és jól megnézzük, igazából mi váltja ki belőlünk a félelmet, másképp láthatjuk. Ez nem azt jelenti, hogy a félelem nem valóságos, vagy könnyű félresöpörni. Inkább azt, hogy ha sikerül túllépnünk az első, zsigeri reakción, általában elindulhatunk egy építőbb, hasznosabb megoldás felé.

Könyvében a „láthatóság” fontosságáról is ír. Az egyik fejezetben arról beszél, hogyan tehet minket láthatatlanná az, hogy mások vagyunk, vagy bizonyos tulajdonságokkal, sztereotípiákkal azonosítanak minket. Egy másik fejezetben elmondja, hogy ha megtanuljuk egész lényünket, a vélt gyengeségeinkkel együtt elfogadni és megmutatni, megleljük az utat erőnkhöz. Mit tanácsolna azoknak, akik láthatatlannak érzik magukat: hogyan lelhetik meg magukban az erőt?

Michelle Obama: Meggyőződésem, hogy sokszor az, amit gyengeségünknek gondolunk, valójában az erőnk. Egy példa: amikor olyan gyerekekkel találkozom, akik rossz környéken nőnek fel, gyakran mesélnek arról, milyen megpróbáltatások érik őket nap mint nap. Bandaháborúk, hiányzó szülők, a lehetőségek hiányából fakadó reménytelenség nehezítik az életüket. Ilyenkor azzal bátorítom őket, amit korábban a félelemről mondtam: ha jól átgondolják, miken mennek keresztül, felfedezhetnek egy teljesen más nézőpontot. Észreveszik, hogy olyan készségekre és tapasztalatokra tesznek szert, amelyekkel kortársaik nem versenyezhetnek: kitartó és önálló személyiségekké válhatnak, akik képesek leküzdeni az akadályokat.

HVG Könyvek

Ezt a gyakorlatot mindannyian követhetjük. Ha úgy érezzük, nem látnak minket, vagy valamilyen hiányosságunk van, valószínűleg a másik oldalon találunk valami különlegeset. A sérülések megtaníthatnak gyógyulni. Az üresség megtaníthatja, mi tesz igazán teljessé. Ha kellőképpen céltudatosak és nyitottak vagyunk, önmagunkkal kapcsolatos kétségeink elvezethetnek az önbizalom ösvényére.

Senki ne gondolja, hogy ez az utazás könnyű! De ha első lépésként elfogadjuk, hogy a gyengeségekben erősségek rejtőzhetnek, szinte semmi nem marad, ami ne tenne erősebbé.

Beszéltünk arról, hogy mit jelent a belső fény, amely mindenkiben ott lobog. Hogyan oszthatjuk meg ezt a fényt egymással és tágabb közösségünkkel?

Michelle Obama: Ne feledjük, hogy nem kell nagy vagy látványos dolgot tennünk ahhoz, hogy változást érjünk el. Az apró tetteknek is nagy jelentősége van, például annak, ha elmegyünk szavazni, segítünk a szomszédunknak, vagy időnket és energiánkat egy számunkra fontos ügyre áldozzuk. Ha ezek az apró cselekedetek szokássá válnak, nemcsak a közösségnek teszünk jót. Segítenek, hogy úgy érezzük, láthatóbbak vagyunk, jobban kapcsolódunk másokhoz, és van célunk. Ha megosztjuk másokkal a fényünket, a fény vissza fog tükröződni ránk.

Mit szeretne a Belső fényünkkel nyújtani az olvasóinak?

Michelle Obama: Egyfajta eszközkészletként gondolok a könyvre: hasznos gyakorlatok és módszerek gyűjteményeként, amelyek bárkinek segíthetnek túljutni a kétség és bizonytalanság időszakain. Persze nem arról van szó, hogy a könyv minden sora tökéletes választ adna minden egyes ember egyéni kihívásaira, de remélem, hogy az olvasóim egy kicsit kevésbé érzik majd magukat egyedül. Azt akarom, hogy lássák: nemcsak ők küzdenek félelmekkel és nehézségekkel, hiszen időnként mindenki elbizonytalanodik – még egy volt First Lady is. Bízom benne, hogy a könyv segít kiegyensúlyozottabbá, magabiztosabbá válni, és jobban összekapcsolódni másokkal, miközben szembenéznek azzal, amit az élet tartogat számukra. És amikor majd leteszik a könyvet, remélem, kicsit szélesebb lesz a mosolyuk, és jobban fognak örülni az őket körülvevő embereknek és lehetőségeknek.

Belső fényünk című könyvében Michelle Obama korábban el nem mesélt történetek és érzékeny megfigyelések sorozatán keresztül osztja meg gondolatait változásról, kihívásokról és belső erőről, valamint a fejlődés új útjairól. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.