A 21. század elején a világpolitika fontos mérföldkőhöz érkezett. A történelem során először fordult elő, hogy a Föld demokráciáinak száma meghaladta az autoriter országokét. A szakértők e földcsuszamlásszerű „harmadik hullám” csúcsán 98 országot minősítettek szabad kormányzati formájúnak, miközben 80-at még mindig diktátorok uraltak.

Az optimizmus ragadós volt. Az újfajta információtechnológiák, a globalizáció és a gazdasági fejlődés látszólag lehúzta a rolót az erős emberek előtt. Az országok modernizálódásával a zsarnokság mint uralmi forma egyre inkább idejétmúltnak számított. Az ünneplés azonban nem tartott sokáig – mi több, épp csak elkezdődött.

A szabadság diadalmenete néhány éven belül megtorpant, és egyesek hamarosan már „a demokrácia hanyatlásáról” kezdtek beszélni. Az Egyesült Államokból eredő pénzügyi válság az egész világgazdaságra súlyos csapást mért, ez pedig aláásta a nyugati kormányzási formába vetett bizalmat.

A demokráciák száma 2019-re már 87-re esett vissza, a diktatúráké pedig 92-re emelkedett. Nyugaton a liberalizmus nem tudta felvenni a versenyt a populizmussal, Keleten pedig minden szempár Kína üstökösszerű felívelésére szegeződött. A túláradó ezredfordulós lelkesedés hamarosan borúlátásnak adta át a helyét.

A korunkat jellemző politikai pesszimizmus némileg túlzott. A globális demokrácia a legtöbb elemzés szerint továbbra sincs sokkal rosszabb helyzetben, mint az eddigi legsikeresebb évei idején. Ugyanakkor a zord hangulat miértjén gondolkodva izgalmas kérdéssel találjuk szemben magunkat. Még ha a diktatúrák nem is uralták el a bolygót, továbbra sem világos, hogyan maradhatnak fenn – sőt, hogyan virágozhatnak – egy ultramodern világban.

Miért van az, hogy miután a fasizmustól a kommunizmusig a 20. század összes, vérszomjas agyréme hitelét vesztette, még mindig a szemünk előtt épülnek fel az új autokráciák? És mit kezdjünk azokkal az erős emberekkel, akik a modernitás eszközeit és a Nyugat technológiáit felhasználva intéznek kihívást a nyugati életmóddal szemben?

Kínára páratlan népességszaporulata és robbanásszerű gazdasági fejlődése miatt sokszor hivatkoztak már úgy, hogy tökéletesen működő rivális alterntívát kínál a liberális demokráciára. Gazdasági sikere – amelyet még a 2008–2009-es visszaesés és a 2020-as Covid-krízis sem állított meg – a jelek szerint szembemegy azzal a felfogással, amely szoros összefüggést feltételez a fejlődés és a népuralom között.

Ugyanakkor Peking és Sanghaj csillogó-villogó metropoliszain, valamint Hongkong és Makaó ugyancsak fényűző kikötővárosain kívül az ország nagy része változatlanul szegénységben él, népessége pedig továbbra is rövid pórázon tartható az iparosodás korabeli vagy akár az iparosodás előtti módszerekkel.

Még nagyobb rejtély, hogy a nem szabad kormányzatok hogyan képesek fennmaradni az olyan tehetős társadalmakban, mint Szingapúr és Oroszország, ahol többeknek van egyetemi végzettsége, mint a nyugati demokráciák zömében. Vajon az efféle esetek egy autoriter jövőbe kínálnak bepillantást?

A Spindiktátorok című könyv kísérlet arra, hogy bemutassuk napjaink diktatúráinak természetét. Munkánk tudományos kutatásokon és személyes tapasztalatainkon alapul. Mindketten (Szergej Gurjev és Daniel Treisman - a szerk.) évek óta kísérjük már figyelemmel Putyin rendszerének felépülését. Az elnök rezsimje nem egyedülálló, hanem inkább egy olyan trend képviselője, amely világszerte átformálja az autoriter berendezkedésű államokat – Hugo Chávez Venezuelájától kezdve Orbán Viktor Magyarországán és Mahathir Mohamad Malajziáján át Nurszultán Nazarbajev Kazahsztánjáig.

HVG Könyvek

Az elemzők között nincs konszenzus arról, hogyan is nevezzék a szóban forgó vezetőket. Egyesek bedőlnek látszólagos demokráciájuknak, mások suta párhuzamokat vonnak köztük és a régmúlt erős emberei között – Putyint „cárnak”, Erdoğant „szultánnak” titulálva.

Minden ilyen vezető esetében azt látjuk, hogy újszerű – de nem előzmény nélküli – megközelítésre törekszenek, amely egy darabig még a globalizáció modern közegében is képes konzerválni az autokráciát.

Stratégiájuk kulcseleme a megtévesztés: korunk diktátorainak többsége leplezi a valódi természetét. Az első feladatunk tehát az, hogy megértsük a működési logikájukat. Könyvünkben bemutatjuk, miért alakultak ki ezek a rezsimek, hogyan működnek, miféle fenyegetéseket jelentenek, és miként szállhat szembe velük a Nyugat a leghatékonyabban.

A fenti cikk a Spindiktátorok című könyv szerkesztett részlete. A kiadványt itt vásárolhatja meg kedvezménnyel.