Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Mintegy 100 millió forintos beruházással korszerű bérlakások lakások épülnek Újszentivánon.
Bérházak alapkövét tették le a Szegedhez közeli Újszentivánon, ahol összesen 100 millió forintból 6 olyan bérlakást alakítanak ki, amelyek fenntartási költségei alacsonyak. Az új otthonokat a tervek szerint 2013 karácsonyára vehetik birtokba új lakóik.
A most épülő lakások tervezésénél és a kivitelezésénél is figyelembe vették, hogy minél költséghatékonyabb legyen az épület fenntartása. Az Újszentivánra tervezett két, tetőteres épület egyenként három lakást foglal majd magába, az alsó szint 56,14, a tetőtér pedig 31,97 m2-en szolgálja a leendő lakók kényelmét. A bérlakások szomszédságában található játszótér, sportpálya, kerékpárút, mely szintén vonzóvá teheti a kisgyermekesek részére a kialakított lakásokat. A projekt finanszírozásába 50 százalékig beszállt a Holcim Hungária Zrt., a másik felét a település önkormányzata állja.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.