Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A lakáspiacon a válság óta évente 85-90 ezer ingatlan cserél tulajdonost, a szám jövőre sem változik, legfeljebb minimálisan emelkedik az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat szerint. Fellendülésre csak középtávon, 2-3 éves távlatban számítanak.
Az Otthon Centrum szerdai közleményében ismerteti: a lakáspiac 2009-ben megfeleződött, azóta tartja a 85-90 ezres darabszámot, ennek is döntő része használt lakás, miután eladásra gyakorlatilag nem épül lakóingatlan. Az árak 2008 óta 20 százalékkal csökkentek, így csak az első lakásukat vásárlók, illetve a befektetési céllal vásárlók járnak jól.
Amíg a korábbi években a külső hatások, például a végtörlesztések révén komolyan befolyásolták a lakáspiacot, addig 2013 a szabályozást tekintve viszonylag csöndben telt. Annak ellenére is, hogy év elején változtak pozitívan az állami kamattámogatás feltételei. Az 5 éves támogatási időszakon végig fix lett a támogatás mértéke, emelkedett a támogatott hitel maximális értéke is - új lakásnál 10-ről 15 millióra, illetve használtnál 6-ról 10 millió forintra - mégsem mutatkozik ezek hatása.
A vásárlók többsége élethelyzetéből adódóan dönt, például családot alapít, elválik, vagy egyedül maradva a nagy lakást kisebbre cseréli. A közlemény utal arra, hogy az a vásárló, aki a régi lakása eladásából teremti meg az új vételárát, kénytelen elszenvedni a 20 százalékos áresést, igaz a vételnél ezt részben vagy egészben visszakapja.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.