Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Úgy rohannak fel a budapesti lakásárak, hogy az országos átlagot is rekordszintűre húzták fel. Egyre többen vesznek fel újra lakáshitelt
A lakásárak még soha nem voltak ilyen magasak Magyarországon. Az ország szinte kettészakadt: míg a kisebb városokban és községekben nem volt jelentős áremelkedés, addig Budapest több kerületében az elmúlt évek alatt közel megduplázódtak a lakásárak.
A fővárosban az idei első negyedévben 400 ezer forint feletti átlagos négyzetméterárakat mértek, az építés alatt álló új lakásoknál pedig 670 ezer forintot – derül ki a Lakás2017 összesítéséből.
Az új lakások az V. kerületben a legdrágábbak, ahol 1 millió forintos négyzetméterár alatt szinte egyáltalán nincs új lakás, de több projektben 1,5-2 milliós négyzetméterárakkal is találkozhatnak a vásárlók. Terézvárosban és Erzsébetvárosban is legalább 700-800 ezer forintba kerül egy új lakás négyzetmétere. Új lakáshoz Budapesten legolcsóbban a külső pesti kerületekben juthatunk, ahol néhány esetben 500 ezer forint alatt van a fajlagos ár, ezek azonban többnyire nagyobb méretű sorházi ingatlanok.
A megyeszékhelyek közül Győr a legdrágább, otta lakásárak Budapest legolcsóbb kerületeihez hasonlóak. Emellett az Észak-Dunántúl emelhető még ki, a keleti országrészből pedig Kecskemét és Debrecen az, ahol valamivel magasabbak az árak. A Balaton továbbra is keresett, ott az új építésű vízparti vagy ahhoz közeli projektek emelik jelentően az átlagárat.
Ha valaki nagyobb lakásba költözne, vagy vidéki lakását eladva Budapestre költözne, sokkal nagyobb árkülönbözetre kell számítania, mint néhány évvel ezelőtt. A különbséget a vásárlók jelentős része hitelből fedezi.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban. Viszont késett a vételár részleteivel.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Még a kormánypárti szavazók többsége is túlzásnak érzi a költekezést.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre” – írja a XII. kerület polgármestere.