Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Idén minden huszadik vásárló külföldi volt a magyar lakáspiacon.
Várhatóan a vevők éve lesz 2020 az ingatlanpiacon - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője az M1-en. A szakértő szerint 2019 első hónapjaiban több adásvételt kötöttek, mint az előző év azonos időszakában, ám ez a lendület folyamatosan kifulladt. Nyár közepe óta - elsősorban a jó hozamot biztosító szuperállampapír miatt - a befektetők helyét fokozatosan a saját célra vásárlók vették át az ingatlanpiacon. Hozzátette: ez a változás nem feltétlenül hoz olcsóbb árakat, de a vevők jobb pozícióba kerülhetnek.
Balogh László szerint a nagyvárosokban a társasházi lakások a legkelendőbbek. A legkeresettebbek 2019-ben a panellakások voltak, amelyek ára is dinamikusan emelkedett az elmúlt években, 2020-ban azonban már nem számítanak további jelentős áremelkedésre. Idén népszerűek voltak az új építésű lakások is. Ez többi között az ötszázalékos lakásáfának és annak köszönhető, hogy 2019-ben valószínűleg évtizedes rekordot dönt a megépülő lakások száma.
A magas nagyvárosi lakásárak a környező kistelepülések ingatlanpiacának élénkülését okozták - jelentette ki Balogh László.
Az pedig, hogy júliustól a falusi csokot (családi otthonteremtési kedvezmény) már a használt lakások esetében is igénybe lehet venni felújítási megkötésekkel, a kistelepülések lakásállományának minőségi javulását is eredményezi.
A szakértő arról is beszélt, hogy az elmúlt évek ingatlanpiaci fejlődése a külföldiek szemében is feltette Magyarországot a nemzetközi lakáspiaci térképre.
Idén minden huszadik vásárló volt külföldi a magyar lakáspiacon. Arányuk Budapesten majdnem tíz százalékot ért el, a balatoni ingatlanok pedig főként a Nyugat-Európából érkező vevők között voltak népszerűek - tette hozzá.
(Borítóképünk illusztráció.)
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.