Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Eddig bérelték, most ingyen megkaphatják.
A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány ingyen tulajdonba kapja azt a két állami épületet, amelyeket eddig bérelt.
Érdekes a törvényjavaslat indoklása. „Az épület állagmegóvásával kapcsolatban az eltelt több mint 20 évben a bérbeadó részéről nem történt intézkedés, így mára energetikai hatékonyság szempontjából rendkívül elavult, fenntartása nem gazdaságos. Szükséges a nyílászárók cseréje, az épület külső szigetelése, a fűtési rendszer, valamint a villanyvezetékek cseréje is."
Mivel az épület jelenleg nem a közalapítvány tulajdona, így a nagyobb beruházásokat, valamint a szükséges átalakításokat jelenleg nem végezheti el a bérbeadó engedélye és hozzájárulása nélkül”, ezért jobb, ha ő lesz a tulajdonos. Vagyis a kormány saját intézményét bírálja egy épület 20 éves elhanyagolásáért, sőt burkoltan még arra is céloz az idézett mondat, hogy a tulajdonossal nehéz vele tárgyalni a munkákhoz adandó hozzájárulásról.
Egyúttal elengedik a közalapítványnak a Nemzeti Vagyonkezelőnél fennálló „vagyonkezelési díjtartozását”. Igaz, a Terror Háza Múzeumot, a XX. Század Intézetet, a XXI. Század Intézetet, a Kommunizmuskutató Intézetet, a Habsburg Történeti Intézetet, a Kertész Imre Intézetet működtető intézmény nem adhatja el a két budai épületet. Hogy pénze honnan lesz arra a felújításra, amire az államnak nem volt, arról nem szól a javaslat. De a 2020-as költségvetési törvény szerint működésre 6,2 milliárd, „felhalmozási kiadásként” egymilliárd forint közpénzt kap.
Schmidt Máriáról írtunk már ma:
A kormány kedvenc kommunikátorai félmilliárdért hirdetik a rendszerváltási emlékévet
Az emlékévvel kapcsolatos feladatokra összesen 12 milliárdot irányzott elő a kormány.
Arról is írtunk ma már, hogy az egyházi szociális intézmények is ingyen megkapják ingatlanjaikat.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.